Sikerült: segítséget kap a nejét ápoló, ötgyermekes apa

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 01. 09:30
Cikkünk megjelenése után összefogott az ország az ötgyermekes, kómás feleségét egyedül ápoló Bogdán Ferencért. A mezőcsokonyai férfi továbbra is elszántan küzd, a kitartáshoz erőt ad neki az együttérzés. Azt mondja: nincs lehetetlen.
B. B.

Mindenkit mélységesen meghatott Bogdán Ferenc tragédiája és helytállása. Mint azt a Bors megírta: a férfi első feleségét 2007-ben meggyilkolták, második felesége, Szilvia pedig áprilisban éber kómába került. Ferenc öt gyermekkel – köztük szerelme súlyosan beteg nevelt fiával – maradt magára, otthon ápolja az asszonyt. Mivel emiatt nem tud dolgozni járni, képtelen fizetni a lakásá­ra felvett hitelt, és a megélhetésük is nehéz. Ferenc csak attól fél, hogy elveszíti otthonát, s vele együtt Szilviát és a gyerekeket.

– Ezelőtt két műszakban dolgoztam, de most Szilvit és a sztómás kisfiát is én ápolom. Reménykedem, hogy nem raknak ki. Sosem kértem segítséget senkitől, de most kétségbe vagyok esve, hiszen itt vannak a gyerekek és Szilvi. Ők mindennél fontosabbak – mondta a Borsnak. Rengeteg embert megérintett a keményen harcoló édesapa sorsa, olvasóink közül többen is küldtek segítséget.

– Majd’ megszakadt a szívem, amikor láttam a pár száz vagy pár ezer forintos utalásokat. Ebből kiderült számomra, hogy az is segít, akinek magának sincs sok. Nem tudom eléggé megköszönni a jólelkűségüket – érzékenyült el Ferenc.

Lapunk megkereste a mezőcsokonyai önkormányzatot és a Nemzeti Erőforrások Miniszté­riumát. – Az önkormányzat vissza nem térítendő támogatást és kedvezményes kölcsönt folyósított számára. Igyekszünk őt összehozni karitatív szervezetekkel, tárgyalunk kórházakkal is – számolt be Decsi József polgármester. – Mindent megteszünk a családért, amit csak tudunk. Hiszen olyan emberről beszélünk, aki világéletében keményen dolgozott, önhibáján kívül került ilyen helyzetbe.

Ferenc ápolási segélyt, a gyermekek után járó családi pótlékot és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt kap. Mint azt a minisztériumtól megtudtuk, érdemes megkérnie felesége számára az aktív korúak ellátását – ami többek közt egészségkárosodottak számára jár –, valamint a lakhatási támogatást.

Megkerestük az Erste Bankot is, ahol Ferencék lakáshitele van. A banktól azt az ígéretet kaptuk, hogy megvizsgálják a lehetőségeket, felveszik a kapcsolatot adósukkal.

Minden fillér számít

Ha valaki úgy gondolja, tud segíteni Ferenc családjának, az alábbi számlaszámra utalhat támogatást:

Nagybajomi Takarékszövetkezet
67100035-10003839-00000000

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.