Lassan alig telik el úgy hónap, hogy ne bukna ki olyan, a közvéleményt felháborító eset, amely iskolai szexuális zaklatásról, molesztáló tanárokról szól. Az áldozatok többnyire középiskolások, de az alsóbb évfolyamra járók és az egyetemisták sincsenek biztonságban.
Gyurkó Szilvia kriminológus korábban úgy vélekedett: Magyarországon még sosem készült szakmai kutatás az oktatási intézményekben elkövetett szexuális visszaélésekről. Annyi bizonyos, hogy az ilyen ügyekben óriási a latencia: öt szexuális zaklatásból egy esetre derül fény.
Finszter Géza kriminológus a Borsnak azt mondta: a múlt századhoz képest alapvetően megváltozott a tanár–diák viszony. – A változás pozitív hozadékai mellett nem szabad elhallgatni, hogy a szigorúbb felfogás megnehezítette, hogy a ferde hajlamú pedagógus vadászterepnek tekintse a munkahelyét – magyarázta a szakértő. – A rendszerváltás előtt lényegesen egyértelműbb volt a tanár–diák közötti alá-fölé rendeltségi viszony, nem lehetett közöttük olyan bizalmas a kapcsolat, mint manapság. Ez kizárta azt is, hogy a tanár feltűnésmentesen túlterjeszkedhessen a normális kereteken – tette hozzá Finszter.
A szexuális zaklatás áldozatává vált diákokról szóló híradások kapcsán gyakran olyan hangok is megjelennek, amelyek a tinik felelősségét vetik fel. Kihívó viselkedés, merész öltözködés – többnyire ezek az érvek hangzanak el. – Nagyon egyszerű lenne azzal magyarázni ezeket az eseteket, hogy a gyerek kihívóan öltözködött, viselkedett, a pedagógus pedig ezt kihasználva molesztálta hárított Csides Kata szexuálpszichológus. Szerinte a gyerekek 12-13 éves kortól útkeresésben vannak. Közben azonban nagyon keveset figyelnek, törődnek, beszélgetnek velük a szülők. A tiniket a szeretetlenség hajtja bele a furcsa kapcsolatokba.
A rossz szándékkal közeledők a fokozatosság elvét követve nagyon rafináltan kihasználják ezt. Először csak szóban dicsérik a kislányt, majd megsimogatják a buksiját, az ölükbe ültetik, és a gyerek nem is gondol arra, hogy ebből baj lehet. Nagy a szülők felelőssége. A lányoknak igenis el kell magyarázni, hogy a férfiakat a látvány indítja be, így mennyire veszélyes lehet, ha mindenüket kitéve mennek nap mint iskolába. Azokról a szülőkről pedig már ne is beszéljünk, akik az érettségire műcicivel ajándékozzák meg a gyereküket – tette hozzá Csides Kata.
Veszélyben a fiúk is
1. Különös játékokra buzdította fiú diákjait a Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola tanára. A tanulók elmondása szerint előfordult, hogy P. Sándor lehúzta diákja nadrágját, máskor a fiúkat arra buzdította, hogy mérjék össze nemi szervüket. A férfit múlt kedden óráról vitték el a rendőrök.
2. Zárt ajtók mögött tárgyalja a Kaposvári Törvényszék K. József ügyét. Amint arról a Bors beszámolt: a vád szerint a volt rendőr alezredes nyári táboroztatások alkalmával szexuálisan molesztált tinilányokat. Két fiatallal nemi kapcsolatot is létesített.
3. Október elején ítélték jogerősen 8 év fegyházra a dunakeszi Széchenyi István Általános Iskola igazgatóhelyettesét. T. Gábor éveken keresztül molesztálta a gyerekeket az iskolai táborokban.
4. Tavaly novemberben 7 év börtönre ítélte a Pécsi Törvényszék B. Mihály mohácsi rajztanárt, és örökre eltiltotta a tanári foglalkozástól. Misi bácsi a vád szerint még 2008-ban simogatta alsó tagozatos diákjai nemi szervét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.