Sietve távozhattak az amerikaiak abból a budavári épületből, ahol egykor Táncsics Mihály, Kossuth Lajos és Jókai Mór raboskodott. Az egykori József-laktanya a második világháború után kárpótlásként került az Egyesült Államok tulajdonába, és tengerészgyalogosokat szállásoltak el benne.
– Tíz tiszt lakott itt. Abban a szobában is, ahonnan a pestiek 1848. március 15-én kiszabadították Táncsics Mihályt. Az igazi börtön az udvaron lévő Lőportár volt, a politikai foglyok ezekben az utcára néző elegáns helyiségekben voltak – tudtuk meg az épület tegnapi nyílt napján Ráday Mihály városvédőtől.
A patinás épületet nemrég kaptuk vissza az amerikaiaktól, hétfőn bárki megtekintheti. Ráday járt itt, amikor a tengerészgyalogosok lakták. Tőle tudjuk, hogy a Lőportárban például edzőtermet alakítottak ki. Az épületben szinte semmi eredeti nem maradt: PVC és szőnyeg borítja a padlót, termosztátkapcsolók, fűtőtestek, berendezett konyha és fürdőszoba maradt az épületben. A pincében néhány halloween-dekoráció árulkodik arról, hogy amerikaiak laktak itt.
Miniszteri látogatás
Veres János volt MSZP-s pénzügyminiszter a kislányával nézte meg az egykori börtönt. – Én vezettem a tárgyalásokat 2006-ban az épület visszaadásáról, kíváncsi voltam, hogy néz ki belülről – árulta el Veres, aki üdvözölte a kerület szintén jelen lévő fideszes polgármesterét, Nagy Gábor Tamást is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.