Kedvenc sorozatából tanult a vérengző tini

kivégzés
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 04. 22:00
Egy 17 éves brit fiú megszállott rajongója volt a Dexter című, véres sorozatgyilkosról szóló tévésorozatnak. Steven Miles a sorozat hatására külön kegyetlenséggel gyilkolta meg nála egy évvel idősebb lányismerősét.
Bors

25 éves börtönbüntetésre ítéltek egy brit fiút, aki a Dexter című tévésorozatból vett ötletek alapján mészárolta le egyik barátnőjét. A 17 éves Steven Miles odáig volt a véres horrorfilmekért, és a Michael C. Hall által megformált Dexterért, aki a filmsorozat szerint brutális módon gyilkolta meg áldozatait.

Miles meghallgatása során bevallotta, hogy az akkor nála egy évvel idősebb Elizabeth Thomast először nyakon, majd hátba szúrta, ezután pedig feldarabolta a holttestet és a sorozatban látott módon műanyag zacskókban ásta el a tetem részeit. A fiú bizonyítottan mentális zavarokban szenved, és az esküdtszék előtt is azt mondta, hogy nem ő, hanem alteregoja, egy Ed nevű személy biztatta fel a gyilkosságra.

A Daily Mail szerint nem ez az első eset, hogy valaki a Dexter filmsorozat hatására követ el horrorisztikus gyilkosságokat, hiszen korábban már öt ilyen eset is előfordult.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.