Aktuális

Hat embert okolnak a kisfiú éhhaláláért

M. S.

Létrehozva: 2014.10.31.

Lezárta a nyomozást és hat emberrel szemben vádemelést javasol a rendőrség a halálra éheztetett másfél éves agárdi kisfiú ügyében – tudta meg a Bors. Az akták csütörtökön érkeztek meg a Fejér Megyei Főügyészségre.

Országos felháborodást váltott ki 2013 áprilisában a másfél éves E. Benjamin halála, a kisfiú éhen halt, amikor rátaláltak, mindössze 4,5 kilót nyomott. A gyermek szüleit – a 36 éves E. Ildikót és a 34 éves F. Balázst – előzetes letartóztatásba helyezték, néhány hónappal később ezt házi őrizetre enyhítette a bíróság. Az ügyben érintett egy, a családot látogató természetgyógyász is, aki hetente „kezelte” Benjamint. A nyomozás kiterjedt a területileg illetékes háziorvos és védőnői szolgálat felelősségének vizsgálatára is, valamint felvetődött az anyai nagyapa felelőssége is, hiszen ő együtt élt az erődszerű házban a családdal, sőt a helyiek szerint ő irányította a furcsa, igen zárkózott família életét.

A Bors megtudta: a rendőrség lezárta a nyomozást, az aktákat vádemelési javaslattal továbbította. – A mai napon érkeztek meg az iratok – közölte csütörtökön a Borssal Jászberényiné dr. Király Teodóra, a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője. – Hat gyanúsított szerepel a vádemelési javaslatban, többükkel szemben különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének gyanúja miatt javasolnak vádemelést. Az ügyészségnek alapesetben harminc nap áll rendelkezésére a vádemelésre, de ez a határidő meghosszabbítható akár kilencven napra is – tette hozzá az ügyésznő.

A Bors információi szerint a legsúlyosabb váddal, a különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel a szülőket és a természetgyógyászt gyanúsítja a rendőrség. Jászberényiné dr. Király Teodóra nem erősítette meg, de nem is cáfolta értesülésünket, mint ahogy azt sem kívánta kommentálni, hogy a gyanúsítottak között szerepel-e a gyermek háziorvosa és nagyapja. Mint mondta: ezek az adatok az ügyészségi vádemelés után lesznek publikusak. A gyanúsítottak közül senki nincs börtönben.

Bioenergiával „gyógyít”

Az E. Benjamint kezelő természetgyógyász a mai napig hirdeti magát az interneten. A férfi azt írja, hogy bioenergetikus természetgyógyászként alapvető irányvonala a komplex bioenergetikai teszt, bioenergetikai állapotfelmérés és harmonizálás. Fő szakterületei közé tartozik a táplálkozás, a fogyókúra és a túlsúly kezelése. Telefonon kerestük őt, de nem tudtuk utolérni.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek