Három évig éltek együtt megölt lányuk holttestével

házaspár
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 13. 09:30
Miután ma az utolsó tanúkat is meghallgatják, a pozsonyi járási bíróság ítéletet hirdethet Alexandra H. és Juraj H. ügyében. A házaspárt azzal vádolják, hogy halálra kínozták Lucka nevű kislányukat, és évekig lakásukban rejtegették a holttestét.
Bors

A házaspár ellen különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság a vád. Még szeptemberben szerették volna lezárni az ügyet, akkor azonban az ítélkező szenátus egyik tagja nem tudott részt venni a tárgyaláson, ezért elnapolták. A házaspár jelenleg is börtönben várja az ítélethirdetést. Engedélyt adtak arra, hogy a tárgyalást a távollétükben folytassák le – írja a bumm.sk.

A rendőrség 2012 szeptemberében találta meg Lucka holttestét abban a lakásban, ahol szüleivel lakott. A kislány ekkor már három éve halott volt. Először kínzással vádolták meg a házaspárt, egy évvel később különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságra módosították a vádiratot.

A házaspárt több bűncselekménnyel is gyanúsítják. Alexandra H. már le is töltötte például azt a héthónapos büntetését, amit azért kapott, mert éveken keresztül jogtalanul vette fel a családi pótlékot halott kislánya után. Az apa beismerő vallomása mellett vádalkut szeretett volna kötni az enyhébb büntetés reményében. A Pozsony megyei ügyészség kidolgozta a vádalkut, de a szlovák főügyészség utasítására visszavonta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.