Én vigasztaltam a megerőszakolt Mirát

jogi kar
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 05. 05:00
Flegmán reagált az a diák, akit a gólyatábori erőszakkal vádolnak. Amikor hazaküldték, a táborra befizetett pénzt is vissza akarta kérni – állítják a biztonsági őrök, akik a rendezvényt védték.
Hunyadi Áron

Kiderült, nem csak az idei, de egy tavalyi ELTE gólyatáborban is történhetett nemi erőszak. Az Index szerdán írt arról, hogy egy magát Mirának nevező lányt ért támadás a jogi kar gyöngyösi gólyatáborában. A Borsnak most sikerült megszólaltatnia a gólyatábori biztonsági cég két vezetőjét, akik ott voltak a rendezvényen. Mira róluk azt mondta: az eset után több megértést kapott tőlük, mint a gólyatábor résztvevőitől.

– Mi elsősorban az esti bulik biztosítását végeztük. Annyit hallottunk, hogy az egyik lányról valaki lehúzta a nadrágját és felette térdelve elővette a péniszét – eleveníti fel a történteket Vandrócki Viktor és Kovács Tamás.

Amikor Mirát szembesítették támadójával, a szervezők őket is odahívták óvintézkedésből, hiszen nem lehetett tudni, ki hogyan reagál a helyzetre.

– A srác végig azt hajtogatta, hogy ő csak nyomult, nem is nagyon értette, mi baj van ezzel. Amikor Mira elsírta magát, én kísértem ki a szobából. Próbáltam nyugtatni, vigasztalni, megkérdeztem, akar-e feljelentést tenni. Nem akart – mondja Tamás. A biztonsági őrök csodálkoztak, hogy Mira nem tett feljelentést.

– A srác viselkedése is furcsa volt. Amikor hazaküldték, fleg­ma volt, felháborodott. Úgy tud­juk, hogy a táborra befizetett összeget is vissza akarta kérni. Nekünk kellett a kapuig kísérni, és ő dacból előttünk ment pár lépéssel csak azért, hogy ne tűnjön úgy, őt kísérjük. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.