Életfogytiglant kapott a főbérlőt kivégző férfi

főbérlő
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 07. 13:00
Jogerősen tényleges életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtott a Győri Ítélőtábla kedden egy várpalotai férfit, aki 2012 húsvétján ittasan agyonverte nőismerőse idős főbérlőjét, és közben megpróbált erőszakot tenni az asszonyon.
Bors/MTI

Ittasan gyilkolt az várpalotai férfi, aki 2012 húsvétján agyonvert egy idős asszonyt Győrben. A 73 éves áldozat a tettes nőismerősének volt a főbérlője. A nyomozás során kiderült, a gyilkos agyonverte az asszony, és közben megpróbált erőszakot tenni rajta. Az emberölés után pedig magára hagyta áldozatát. A férfi a törvényszék előtt azzal védekezett, hogy nem állt szándékában megölni a nőt. Az utolsó szó jogán ezt mondta: „Elvettem egy emberéletet, de nem azt akartam, hogy meghaljon”

Mivel a férfi korábban már volt büntetve a bíró azzal indokolta az ítéletét, hogy a vádlott egész eddigi életvezetése azt mutatja, alkalmatlan a társadalommal való együttélésre. A korábban több erőszakos cselekményt elkövető férfi az elmeorvosi szakvélemény szerint teljesen érzéketlen cselekedeteinek következményei iránt. A bíró a társadalom védelmének szempontját hangoztatva azt mondta, összességében nem aránytalan, nem eltúlzott és nem indokolatlan a tényleges életfogytiglan kiszabása. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.