Aktuális

Csoda: ismét jár és szexelni is tud a lebénult férfi

MTI

Létrehozva: 2014.10.21.

Áttörést jelentő sejtátültetés után járókeretbe kapaszkodva újra tud járni egy bolgár férfi, aki egy késes támadás után mellkastól lefelé megbénult.

A Cell Transplantation című sejtbiológiai szaklapban közöltek egy tanulmányt, miszerint a beteg orrának szaglósejtjeit (OEC) ültették be a gerincébe, ezzel „ideghidat” hoztak létre a károsodott gerincvelő két csonkja között. A műtétet lengyel sebészek végezték a londoni University College neurológusai segítségével.

A 40 éves Darek Fidika 2010-ben bénult meg, miután késsel többször hátba szúrták. Orvosai azt mondták, 19 hónapnyi intenzív fizioterápiás kezelés után már tudott néhány szándékos mozdulatot tenni, és valamennyire érzékelte a lábát. Az angol csoportot vezető neurológus, Geoff Raisman úgy vélte, Fidika újra járása nagyobb eredmény, mint az ember Holdra szállása.

Mik az OEC-sejtek?

Ezek teszik lehetővé, hogy a szaglórendszer idegrostjai folyamatosan megújuljanak. 

Mit csináltak?

1. Eltávolították a beteg egyik szaglógumóját – ez az orrüreg legfelső részében, az agy homloki szélén elhelyezkedő páros szerv.

2. Ebből szaglósejteket növesztettek laboratóriumban.

3. Két héttel később beültették a mintegy 500 ezer sejtet a gerincoszlopba ott, ahol azt a késszúrások kettévágták, és a két részt csak vékony hegszövet tartotta össze a jobb oldalon.

4. A sérülés alatt és fölött körülbelül száz mikroinjekciót adtak be.

5. A beteg bokájáról négy vékony szövetcsíkot vettek, ezeket a gerincoszlop bal oldalán lévő nyolc milliméteres résre helyezték.

Mivel a beteg saját szaglósejtjeit ültethették át, nem kellett a kilökődés veszélyével számolni, így nem volt szükség az immunrendszer reakcióját gyengítő gyógyszerekre sem.

Műtét után

A tudósok abban bíztak, hogy az OEC-sejtek lehetővé teszik a sérülés alatti és fölötti idegrostok közötti új kapcsolat kiépülését, így az átültetés hidat képez a sérült szakaszon. A műtétek után Fidika korábbi mozgásprogramját a wroclawi Akron rehabilitációs központban folytatták. A programban heti ötször napi öt órán át végzett gyakorlatokat. Három hónap után a beteg észrevette, hogy bal combja izmosodni kezdett. Az átültetés után hat hónappal tette meg első lépéseit lábán sínekkel, két oldalt korlátokba kapaszkodva, a fizioterapeuta támogatásával.

Így van most

A kezelés után két évvel a rehabilitációs központon kívül, járókerettel közlekedik. Hólyagja, bélrendszere működése felett is visszanyerte valamennyire az irányítást, és szexuálisan is helyrejött. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715044210
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715044210
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715044210
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715044210
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?