Árvává tett egy újszülöttet a részeg orvos

altatóorvos
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 06. 19:30
A rendőrség őrizetbe vett egy brit altatóorvost, a vád: emberülés. A doktornő részegen végezte a munkáját, ez okozta egy 28 éves éppen szülő nő halálát Franciaországban.
Bors

Sosem ismerheti meg az anyukáját az a kisbaba, amelyiknek édesanyát Belgian Helga Wauters doktornő altatta. A leendő édesanyán császármetszésre készült az orvosi csapat ezért akarták elkábítani. Sajnos Belgian túl részeg volt ahhoz, hogy rendesen elvégezze a dolgát. Rossz helyre dugott be egy csövet, aminek következtében az áldozat szívrohamot kapott és meghalt – írta meg a Daily Mail.

Wauterst őrizetbe vették a hatóságok, és öt év börtön büntetést is kaphat. A rendőröknek elismerte, hogy komoly gondjai vannak az ivással. A vérvizsgálat kimutatta, hogy a véralkoholszintje háromszorosa volt a megengedettnek. 

- A nyomozók jelenleg azt vizsgálják, hogy milyen állapotban volt Helga a beavatkozás idején – mondta az ügyész.

Az egyik francia egészségügyért felelős politikus azt mondta: nagy esély van rá, hogy bezáratják a klinikát.

Szerencsére a kisbaba túlélte a figyelmetlen orvos kontárkodását. A gyermek édesapja még nem nyilatkozott az ügyben. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.