A Bora Bora-ügyként ismertté vált büntetőügyben - a vádirat lényege szerint - a francia állampolgárságú vádlott és a magyar állampolgárságú sértett 2008 júniusában kötött házasságot, majd egy évvel később közös gyermekük született. Házasságuk azonban megromlott, a férfi 2009 áprilisa és 2011 novembere között rendszeresen - több esetben gyermekük előtt - bántalmazta a nőt.
A férfi 2011 őszén megtudta, hogy a sértett a válást fontolgatja, ezért - azzal az indokkal, hogy tegyenek kísérletet házasságuk rendbehozatalára - meggyőzte feleségét, a kisfiúval együtt utazzon pár hónapra Bora Borára. Ott is bántalmazta azonban a sértettet, majd elvette és elrejtette a gyerekkel közös magyar útlevelét.
A vádlott ezzel megakadályozta a sértettet abban, hogy Francia Polinézia területét elhagyja, tartózkodási helyét szabadon megválassza, és ezzel személyi szabadságától megfosztotta - emelte ki az ügyészség közleményében.
A férfi folytatta felesége lelki és testi bántalmazását, így a sértett továbbra is válni akart. Ekkor a vádlott elhatározta, hogy a bontópert 2012 áprilisában maga indítja meg Bora Borán. Ezzel elérte azt, hogy - az útlevelek elvételéből adódó hosszabb ott-tartózkodásra hivatkozva - a házasság felbontása és a gyermekelhelyezés kérdésében is külföldön induljon bírósági eljárás.
Az ügyészég szerint a vádlott gyermeke erkölcsi és érzelmi fejlődését is veszélyeztette. A kerületi ügyészség a férfit más bűncselekmények - egyebek mellett kiskorú veszélyeztetésének bűntette - mellett személyi szabadság - jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett - megsértésének bűntettével vádolja - olvasható a közleményben.
A Nyíri szülők 2012 novemberében álltak a nyilvánosság elé, és számoltak be lányuk történetéről. Nyíri Iván akkor azt mondta: az apa közokirat-hamisítást követett el azzal, hogy - felhasználva az útleveleket - bejelentette francia polinéziai lakhelyre az anyát és fiát, noha a nő ehhez nem járult hozzá, nem írt alá ilyen kérvényt. Erre azért volt szüksége, hogy hat hónap elteltével beadhassa ott a válókeresetet.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a tárca egykori vezetője, Navracsics Tibor többször egyeztetett a francia szaktárcával a csendes-óceáni Bora Bora szigetén rekedt asszony ügyében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.