Szomorú feleség volt a zseniális írónő

vagyesvegzet
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 14. 19:45
Agatha Christie a világ legolvasottabb írója, William Shakespeare és a Biblia vetekszik csak vele. Ám hiába volt sikeres, a szerelemben nem volt szerencséje.
Tamás Rita

Agatha Mary Clarissa Miller néven látta meg a nap­világot 1890-ben, testvérei jóval idősebbek voltak nála. Édesapja betegsége miatt hamar Franciaországba költözött a család, ennek köszönhetően tanult meg jól franciául, nyelvtudását később Hercule Poirot ese­tei­nél remekül használta.

A világ legnagyobb detektívregény-írója egyébként operaénekes szeretett volna lenni. Édesanyja fertőzte meg a zene szeretetével, de igazából minden művészetet és sportot szeretett, nagyon nyitott, életvidám gyermek volt. Édesanyja rengeteget olvasott neki, amíg nem ismerkedett meg ő maga a betűkkel, a könyvek iránti vonzalma innen eredeztethető.

Nem volt szép kislány, sőt később kamaszként és felnőttként is inkább nagydarab, kissé esetlen mozgású nővé érett, de intellektusa, bölcsessége népszerűvé tette az ismerősei körében. A férfiak azonban sosem tartották vonzónak, első férjével, Archibald Christie-vel sem szerelemből, sokkal inkább józan megfontolásból házasodtak össze 1914-ben.

Egyetlen gyermekük, Rosalinda Christie 1919-ben született, de ekkor Agatha már nagy lépést tett az írás felé. Az első világháború idején a torquayi kórházban dolgozott ápolónőként, majd vizsgáit letéve egy gyógyszer-laboratóriumban kapott munkát. Ezekben az időkben fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy detektívregényeket fog írni, rejtélyes, mérgezéses halálesetekkel.

Első könyvét hat kiadó utasította el, mire 1920-ban végül kiadták, csekélyke összeget kapott érte, ahogy a következő öt könyvéért is. Az áttörést az 1926-os esztendő hozta: Az Ackroyd-gyilkosság megírásával elindult a világhírnév felé, és ebben az évben tudta meg, hogy férje más nőt szeret, aminek következtében 11 napra eltűnt.

Ma sem tisztázott, hogy pontosan miért menekült el a világ elől, egyes vélekedések szerint amnéziában szenvedett a lelki megpróbáltatások miatt, mások úgy hiszik, csak a férjét akarta bosszantani.
Egyedül maradt lányával, aki mindvégig nagyon közel állt hozzá. Csak 40 éves korában ment férjhez újra.

1930-ban mondta ki az igent a fiatal régésznek, Max Mallowannek, akivel az első években még boldogságban éltek, gyakran elkísérte a férjét közel-keleti ásatásokra – innen is vett ihletet könyveihez –, de ahogy telt-múlt az idő, Mallowan egyre többször félrelépett, Barbara Parkerrel való viszonya annyira tartós volt, hogy 1977-ben, Christie halála után egy évvel el is vette feleségül.

Agatha Christie sikere egyéni látásmódjából adódik, karakterei különlegesek, könyveiből süt a bölcsesség. Az apró részletek arról tanúskodnak, hogy sok olyan dolgot is észrevett, ami a többségnek fel sem tűnik. Nem csoda, hogy ezt a tehetséget nem fogadta igazi megértés, könyveibe, virágaiba és a lányába menekült. Noha volt két férje, a lel­ke legmélyén magányos asszony volt...

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.