Aktuális

Soroksár: nem vállalja a pszichológus a megölt nő fiát

P. G. J.

Létrehozva: 2014.09.17.

Hat bejelentés érkezett a rendőrségre a soroksári gyilkossággal kapcsolatban azóta, hogy az országos rendőrfőkapitány 5 millió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek. A meggyilkolt asszony férje, Kardos Lajos szerint egyetlen pszichológus se vállalja a kisfia kezelését.

Nagyon rossz lelkiállapotban van a gyerek. Kriszti halála óta folyamatosan traumákat kell átélnie. Okos, pontosan tudja, mit jelent, hogy újra és újra kihallgatnak, házkutatást tartanak vagy lefoglalják a laptopunkat – nyilatkozta a Borsnak Kardos Lajos. – Közben egyetlen pszichológus se vállalja a kisfiút. Azt akarják, hogy önként és dalolva menjen hozzájuk. Ezt egy 11 és fél éves gyerektől, aki az utóbbi időben ennyi mindenen átment, nem lehet elvárni. Én felajánlottam, hogy hiába nem szeretné, odaviszem a szakemberhez, de ebbe nem mennek bele.

Az apa szerint az lehet a baj, hogy kisfia, Roland nem tesz különbséget a pszichiáter és a pszichológus között. – Azt mondogatja, nem bolond ő, hogy vizsgálni kelljen. Közben pedig fél attól, hogy akár az anyukáját, ugyanúgy engem is minden ok nélkül elveszíthet – tette hozzá Kardos Lajos.

Korábban megírtuk: Kardosné Gyurik Krisztinát futás közben kapták el, durván bántalmazták, majd megölték tavaly szeptember 25-én. A bicikliúttól néhány méterre találták meg lemeztelenített holttestét. Vasárnap óta a rendőrség 5 millió forintjával együtt összesen 7 millió 200 ezer forint vérdíjat tűztek ki a tettesek fejére. Az ORFK sajtószolgálatától megtudtuk: tegnap délután kettőig összesen hat bejelentés futott be az ügyben. Azt az információnkat, miszerint a tettesek gépkocsiját sejtik abban a sötét egytengelyes, ponyvás vagy dobozos utánfutóval felszerelt  autóban, amellyel a gyilkosság estéjén kilenc és fél tíz között a Vízisport út irányából a Csatornázási Művek felé haladva befordultak a kerékpárútra, majd onnan 20 perc múlva kihajtottak, nem kommentálták.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714960510
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714960510
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187437_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák