Kirángat majd a depiből is az okostelefon

okostelefon
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 11. 17:00
Magyarországon népbetegség a depresszió, s szerte a világban is évente több millióra tehető áldozatainak száma. Egy kínai cég rajtuk kíván segíteni új, „antiöngyilkos” alkalmazásával.
Bors

Amikor rosszkedvünk van, és azt mondjuk: „depis vagyok”, az még nem valódi depresszió, ahogyan az sem, ha okunk van szomorkodni, mert gyász vagy veszteség ért. Történnek újabb dolgok, múlik az idő s vele együtt a rossz hangulat. Baj akkor van, ha a rosszkedv állandósul, sőt öngyilkossági gondolatokkal társul.

Ezt a súlyos problémát felismerve fejleszt telefonos applikációt egy kínai cég. Az alkalmazás számos olyan funkciót tartalmaz majd, amely segítségével képes megmondani, hogy a felhasználó valóban depressziós-e. Figyelemmel kíséri letöltője szorongását, s azt is lehetővé teszi, hogy pár gombnyomással a beteg felkeresse orvosát. De a felhasználók beszélhetnek akár egy robottal is, ami a fejlesztők szerint képes lesz enyhíteni a stresszt és a depressziót.

Jang Fude, a pekingi Huilongguan Kórház igazgatója az applikációról a Shanghaiistnek elmondta: hasznos találmánynak tartja, ami nemcsak mentális segítséget nyújt a kezelésben, hanem segít felhívni is a figyelmet erre a súlyos betegségre.

Az alkalmazás jelenleg fejlesztési szakaszban van, s várhatóan az elkövetkező három évben lesz elérhető a piacon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.