Két késsel támadt a kocsmai ámokfutó

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 15. 15:59
Két késsel a kezében odajött hozzánk, és már szúrt is – mondja a kórházban a fiatal férfi. Őt, az ismerősét és a pultos hölgyet vasárnap késelte meg egy győri kocsmában az ötvenes éveiben járó gyanúsított.
Bors

A fiatalembert – akit hasba szúrt az ámokfutó – meg kellett operálni, a másik két áldozatot már hazaengedték a kórházból. A támadó ellen három rendbeli gyilkossági kísérlet gyanújával nyomoznak – ez megáll, akár húsz évet vagy életfogytiglant is kaphat.

Jól ismerik a környéken a volt vámost, akiről a kocsmában azt tartják: „Ha iszik, bárkibe beleköt.” A szomszédos ABC vezetője keményebben fogalmaz: – Én kitiltottam a boltomból, mert állandóan kötekedett, és molesztálta a munkatársaimat – jelent ki.

Azt, hogy vasárnap mi lehetett a szóváltás oka, ami éktelen haragra gerjesztette az elkövetőt, nem tudni, de tény, hogy a kocsmából távozott, és csak órákkal később tért vissza – két késsel. A teraszon ült két férfi, egyikük élettársa a pultos hölgy, aki talán épp emiatt avatkozott közbe. Őt a nyakán vágta meg a gyanúsított, akit állítólag csak a büfé székeivel sikerült megfékezni. A rendőrség a helyszínen fogta el. 

– Most egy ideig nyugalom lesz – teszi hozzá az ABC-s, utalva arra, hogy úgy tudják: a férfinek felfüggesztett börtönbüntetése van, mert korábban valakit pezsgősüveggel fejbe vert. A rendőrségen megerősítették: valóban büntetett előéletű a gyanúsított.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.