Gyurcsány kertésze parkolt Orbán helyére

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 07. 09:45
Orbán Viktor zártkörű rendezvényt tartott Kötcsén. A faluban van Gyurcsány Ferenc háza is, de a politikust nem találtuk otthon. Csatornaszag zavarta a piknikezőket, L. Simon László pedig összekapott a Hír Tv-vel. A helyszínen jártunk.
S. D.

Zárt ajtók Kötcsén gyülekeztek az idei polgári piknik résztvevői, ők jelentik egyben a Fidesz körüli szellemi és gazdasági holdudvart. Orbán Viktor, Balog Zoltán, Rákay Philip, Rogán Antal, Kerényi Imre, Andy Vajna és Fábry Sándor a legismertebb résztvevők.

A miniszterelnök érkezése előtt futott be a kertész, aki Gyurcsány Ferenc házának kertjét gondozza. Megállt, majd némi tétovázás után megkérték, hogy hagyjon helyet az érkező miniszterelnöki kocsiknak. Gyurcsány egyébként nem volt otthon a piknik idején.

A rendezvény a Dobozy-kúriá­ban zajlott. A környékbelieket nem zavarja különösebben a rendezvény.
– Inkább azon aggódunk, hogy ne ázzon fel nagyon a focipálya, mert vasárnap meccs van – mondták az egyik szomszédos háznál, hozzátéve: Gyurcsány Ferenc háza anno nagyobb turisztikai látványosság volt, mikor odaköltözött.

A kultúrügyek felelőse, L. Simon László is megérkezett a piknikre, őt a Hír Tv stábja kezdte faggatni arról, hogy miért fenyegette meg őket korábban egy sajtótájékozatón. – Mutassák meg azt a felvételt, amelyen hallható, hogy fenyegetem önöket. Ha ilyen nincs a kezükben, akkor rágalmaznak – szögezte le L. Simon a jobboldali televíziónak. Korábban is zajlott már csörte a két fél között.

Kövér László házelnök negyed három körül jött meg, újság­írók kérdéseire nem válaszolt.

Rogán Antal a feleségével érkezett a piknikre egy Volkswagen Transporterrel, amit ő maga vezetett. Felesége nem örült, hogy fotózzuk őket.

Kötcse 500 lelkes település: legutoljára a kultúrházat adták át a közösségnek, amit 50 millió forintos uniós támogatásból építettek meg.

A falu központjában található italmérésben megtudtuk, Gyurcsány Ferenc is megfordul ott alkalmanként, néha még biliárdozik is egyet a többi vendéggel. Elmondásuk szerint a volt miniszterelnök még szavazni is Kötcsén szavaz. A piknikre érkezők orrát erős csatornaszag csapta meg. Ugyanis a konténerből kiépített mobilvécét éppen a bejárat mellett helyezték el. Szerencsére a nagyritkán megélénkülő szél fahéjas kürtőskalács illatát hozta.

A környéken a Terrorelhárító Központ (TEK) emberei nyüzsögtek mindenhol. A település határában is állt egy autó, ami az érkező forgalmat figyelte. Tűzszerész vizsgálta át a felszerelésünket.

Ősmagyar rovásírást fedeztünk fel egy TEK-es alkarján. Ő valószínűleg nem baloldali jelöltre fog szavazni október 12-én.

Műanyag gömbben adományokat gyűjtöttek a kárpátaljai magyarok javára. A nyílása kicsit szűkre sikeredett, ezért a bejáratnál álló csinos hölgyek segítettek a bankókat bedugni a lyukon. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.