Durva: tetanusztól lett elefántember a nyugdíjas

elefántember
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 09. 22:00
Rejtélyes betegsége miatt hatalmasra duzzadt egy skót nyugdíjas bal lába. Az “elefántember” a csodatévő operációban reménykedik, amely megváltoztathatja az életét.

A 66 éves Michael Cull egy évtizede szenvedett balesetet. Ép bőrrel megúszta, de az akkor kapott tetanusz-oltásnak 5 hét múlva nagyon furcsa mellékhatása lett.

A Skóciában élő nyugdíjas úr, aki korábban a NASA számítógépes szakembere volt, észrevette, hogy a jobb lába duzzadni kezdett, az évek során pedig hatalmasra nőtt. Azóta nyilvánvalóvá vált: Cull elefántiázisban, azaz a végtagok kóros megvastagodásában szenved.

- Rejtély, hogyan történhetett ez velem. Elütött egy autó, kórházba kerültem, kaptam egy tetanuszt, öt hét múlva pedig duzzadni kezdett a lábam, és ez azóta is tart - mondta a férfi. - Az amazóniai őserdőben nőttem fel, így fogalmam sincs, hogy valami már 50 éve lappang bennem, vagy ez a betegség teljesen független ettől.

Az óriási elefántláb még a legegyszerűbb hétköznapi feladatokat is megnehezíti Cull számára. Képtelen normális zoknit és ruhát viselni, cipőből is egyedi méretet kell számára gyártatni. Ráadásul az emberek sokat csúfolják az állapota miatt, írja a Daily Star.

Több mint 35 millió ember szenved a világon az elefántkórban. A nyugdíjas úron hamarosan kipróbálnak egy új típusú műtétet. - Nagyon bizakodó vagyok - nyilatkozta Cull. - Bízom benne, hogy nem csak a külső tünetektől, hanem a fájdalmaimtól is megszabadulok. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.