Döbbenet: terhesnek nézték a kórházban a beteg férfit - fotóval

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 08. 15:00
Sokkoló látványt nyújtott az brit férfi, akinek egy betegség következtében elképesztő méretűre püffedt a hasa. Mikor kórházba ment, még az ott dolgozókat is meglepte a külseje.
Bors

Kis híján elájult, mikor meglátta tükörképét Ian Gourlay, akinek sörhasa rövid idő alatt akkorára nőtt, hogy úgy nézett ki mint, aki gyereket vár -írja a Daily Mail. Hamar kiderült, a férfi nem a sok alkoholtól és ételtől püffed fel, hanem egy súlyos betegség miatt életveszélyes állapotba került.

Gourlay-nál évekkel ezelőtt diagnosztizáltak veseproblémákat, akkor az orvosok felkészítették rá, hogy egy nap átültetésre lesz szüksége. Teste pedig a puffadással jelezte számára, hogy veséje felmondta a szolgálatot.

Elmondása szerint, mikor bevonult a kórházba, az első percekben, még a nővérek is perceken keresztül értetlenül nézték terhesnek látszó hasát, később pedig azzal viccelődtek, hogy biztos ikrei lesznek – Hamar elkezdtek úgy nevezni a klinikán, hogy: a férfi aki nemcsak terhes, de ikreket vár – emlékszik vissza Gourlay.

A férfinek heteket kellett várnia az átültetésre, annak ellenére, hogy a transzplantációs lista első helyén volt. Végül sikerült időben donorszervet találni számára, amit egy hatórás műtét során ültettek be neki. Az orvosok a beavatkozás során döbbenten vették ki Gourlay beteg veséit, melyek külön-külön négy kilót nyomtak.

– Mikor felébredtem az operációból, és az egyik nővér mosolyogva mondta nekem, hogy vége a terhességemnek, elsírtam magam a megkönnyebbüléstől – mesélte élményét a jelenleg egészséges férfi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.