Kupper Róbert 76 éves. Műszaki egyetemet végzett, kiválóan sakkozik. Önkormányzatiképviselő-jelöltként indítja a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció és az MSZP. A hvg által 2005-ben közölt dokumentumok szerint az ötvenes években a Belügyminisztérium III/III-as csoportfőnökségének állományába tartozott. Csepelen 1956-ban a forradalmárok ellen harcolt, ezért egy évvel később megkapta a Vörös Csillag érdemrendet. A felterjesztésben többek között az áll: apja gyilkosát a harcok során megsemmisítette.
Kupper 56-os tevékenységéről a Beszélő is közölt részleteket, amikor a forradalmárok budapesti, Hársfa utcai csoportjának történetét dolgozta fel. A 2011. márciusi számban olvasható Eörsi László tanulmánya. Eszerint Kuppert szovjet állampolgárságú édesanyjával Benczúr utcai lakásukon fogták el a Hársfa utcaiak. Kupper Róbertet fegyverrel fenyegették, vallomást akartak kicsikarni belőle. Ekkor elmondta, hogy a Csepel Vas- és Fémművek területén október 27-én együtt harcolt édesapjával, Kupper Béla honvéd őrnaggyal a felkelők ellen.
Apja halálos lövést kapott. (Nem került szóba, mi történt a gyilkosával.) A kapitányságra vitték őket, és a forradalmi bizottság elé kerültek. Itt Kupper elmondta, hogy Csepelen a tömegre lőtt. Ennek ellenére végül mindkettőjüket elenged-ték. Az is kiderül a visszaemlékezésekből, hogy Kupper Róbert apja szovjet partizán volt, iratait a forradalmárok lefoglalták.
Kupper Róbert fia, Kupper András orvos. A fiú a Fideszben politizál, a fővárosi közgyűlés tagja volt, vezette a frakciót, a budapesti szervezet elnöki tisztét is betöltötte. Jelenleg a XI. kerület alpolgármestere.
Hidegen hagyja az ügy a DK-t
A helyi szervezetek döntenek a jelöltekről, nem a központi vezetés – mondta Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője, aki lapunktól értesült Kupper életútjáról. Kuppert, iletve a polgármesteri posztért harcba szálló közös jelöltet, Molnár Gyulát lapzártánkig nem értük utol.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.