Csodaműtéttel mentették meg a debreceni ikrek életét

szülés
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 29. 12:03
Az országban egyedülállő műtétet hajtottak végre a pécsi orvosok. Sámson és Zoárd ennek köszönhetően született meg.
Bors

Néhány napja született meg az az ikerpár, akik az országban egyedülálló műtétnek köszönhetik életüket. A beavatkozást a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján hajtották végre júniusban - írja a Bama.hu.

– Az iker-iker transzfúziós szindróma az egypetéjű ikerterhességek körülbelül tíz százalékánál fordul elő – mondta a lapnak dr. Molnár Gábor, a műtétet elvégző orvos. – Ilyenkor az egyik magzat a másiktól vért vesz el, emiatt egyik kicsi, a másik túl nagy lesz. A magzatok kilencven százaléka még a méhen belül meghal, amelyik megszületik, azoknál súlyos rendellenességekkel számolhatunk.

A pécsi klinikának egy pályázatnak, valamint a külföldi hallgatók adományának köszönhetően sikerült olyan műszereket beszereznie, amelyekkel elvágezhető a műtét. A beavatkozásnál lézerrel zárják el a méhlepényi érösszeköttetéseket.

– Az első műtétünk nem sikerült, de a második már igen – meséte Molnár Gábor. – Debrecenből érkezett hozzánk egy kismama. Elmondtuk neki, hogy nagy rutinunk még nincsen ebben, de bízunk magunkban. Ő pedig bízott bennünk, így június hetedikén jöhetett a műtét, amelyet egy csapat végzett el: Bódis József, Vizer Miklós, Kerekes Renáta és jómagam. Ugyan csak másfél órás volt, de úgy éreztük magunkat, mintha egész nap dolgoztunk volna. Ez messze nem egy rutinbeavatkozás, iszonyú nagy koncentrációt igényel. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.