Bréking: nemet váltott a szupermodell

modell
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 17. 21:45
Megváltoztatta nemét, Andrej Pejic szerb származású szupermodell. Úgy döntött, a fizikai és lelki átalakulásának útjáról dokumentumfilmet készít.
Bors

Andrej néven született, de most már hivatalosan is Andrejának kell szólítani a manökent. - Egészen kiskorom óta tudom, hogy nő vagyok - írta az egyik Reddit felhasználó kérdésére.

Az Ausztráliában nevelkedett modell gyerekként megvetette a melegeket és a transzexuálisokat - írja a Daily Mail. - A Jerry Springer Showt néztem, és az torz képet mutatott róluk - mondta Andreja. - Természetesen mostanra megváltoztak a dolgok, rengeteg normális ember vállalta fel a másságát - folytatta.

A divattervezők sajnálhatják egyedüliként a végleges átalakulást, hiszen korábban hermafroditaként dolgozott, ami azt jelentette, hogy a bemutatókon használták őt férfi és női modellként is. - Nem fogok többet férfi ruhákat bemutatni - mondta.

Az életét bemutató dokumentumfilmre már 30 ezer dollár gyűlt össze. - Izgatott vagyok a jövő miatt, mert életemben először érzem magam teljesen kiegyensúlyozottnak. Remélem, be tudom fejezni a filmet és ezzel segíthetek másoknak, hogy elfogadják magukat - meséli a 23 éves manöken.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.