Aktuális

Bocsánatot kértek Balázsék az ELTE-től

Bors

Létrehozva: 2014.09.04.

Hiába tagadta le nyilvánosan a Class FM, hogy reggeli műsorában bunkó módon poénkodtak Sebestyén Balázsék az ELTE gólyatáborában történt nemi erőszakon, a rádió vezetősége mégis levélben kért elnézést az egyetemtől.

Közvetve elismerte a Class FM, hogy a Morning Show műsorvezetői a hétfő reggeli adásban nem éppen úriember módón álltak hozzá a hétvégi gólyatáboros nemi erőszakhoz. A rádió vezetősége ugyanis levélben kért elnézést az ELTE-től.

– Rendkívül felháborította az egész egyetemet, ami az egyik kereskedelmi rádióban hangzott el az üggyel kapcsolatban – mondta mai sajtótájékoztatóján Fábri György az ELTE kommunikációs igazgatója, aki elmondta: a Class FM egyik vezetője levélben kért elnézést tőlük.

Holott miután napvilágot látott az, hogy mit gondol az esetről Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri a rádió a honlapján tagadta, hogy poénkodtak volna a megbecstelenítésen. “A megerőszakolás nemhogy nem volt poén tárgya, hanem meg a szervezők felelősségét is felvetettük” – írták akkor.

Emlékeztetőül: Balázsék többek közt a következőket mondták: "Élsz a gyanúperrel, hogy a csaj (erőszakolta meg) a srácot? .... A gólyatábor egyébként is egy össznépi szexuális aktus... Ezek a gólyák már évek óta kelepelnek... Közös vacsora, tábortűz, tánc, megerőszakolás, ez a program (közben nevetgélés)... Akkor egy leendő óvóbácsival ment el? Ha-ha... Jó, jó, hát akkor már inkább egy tizennyolc évessel csináljon ilyet, mint egy gyerekkel."

A Class FM akkor azt is közölte: az, hogy ők bunkók lettek volna csak a “magukat újságíróknak nevező egyének” szerint van így. Nos, Dr. Mezey Barna az ELTE rektora mai sajtótájékoztatóján megköszönte az ügyben sajtó munkáját. Mint mondta ennek köszönhetően tudott meg olyan információkat, ami alapján fegyelmit indíthatott a gólyatábor szervezői ellen.

Mint ismert a hétvégén megerőszakoltak egy elsős hallgatót az ELTE tanítóképző karának fonyódligeti gólyatáborában. A rendőrség a 38 éves K. S. Szilárdot gyanúsítja. A korábban hasonló bűncselekmények miatt börtönben is ülő férfi szervezőként és partifotósként vett részt az eseményen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192412_auto_resized.jpg
origo.hu

Fehérvár FC botrányok után harc az ezüstéremért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714984221
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192480_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Baljós üzenet érkezett Kijevbe: Ukrajna hitelezői a pénzüket akarják

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714984221
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika