Aktuális

Aranykéz utcai robbantás: 16 év után vádat emeltek

Bors

Létrehozva: 2014.09.18.

A Fővárosi Főügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette miatt két személlyel szemben vádat emelt a Fővárosi Törvényszéken. A vádirat szerint, Jozef Rohac I. rendű vádlott 1998 júliusát megelőzően, Portik Tamás II. rendű vádlottól megbízást kapott Boros József Károly sértett megölésére, miután az Óriás Tamásként elhíresült férfi több bűnügyben is terhelő vallomást tett Portik Tamásra és társaira.

16 évvel a robbantás után, a Fövárosi Főügyészség vádat emelt Jozef Rohac és Portik Tamás ellen. Előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette miatt emeltek vádat ellenük. A vádirat szerint Rohac megbízást kapott Portiktól, hogy ölje meg Boros József Károlyt.

Rohac elfogadta a megbízást, a merénylet előkészítésébe bevonta Jozef Hamalát is, majd beszerezte a robbanóanyagot, annak felhasználásával házilag egy távirányításos robbantó szerkezetet készített, valamint Boros mozgását és az általa rendszeresen használt útvonalakat is feltérképezte.

Rohac megbízásából és utasításai szerint Hamala a mintegy 4500-5000 gramm tömegű, TNT-t tartalmazó robbanóanyagot egy Polski Fiat típusú gépkocsiba rejtette, amit még korábban ő maga, hamis okiratokkal szerzett meg. A gépjárművet ezután Hamala a bűncselekmény elkövetése előtti napokban leparkolta az Aranykéz utca 1-3. szám előtti útszakaszon, ahol a sértett napi rendszerességgel közlekedett.

Boros József Károly sértett 1998. július 02. napján 11 óra 44 perckor gépkocsival érkezett a helyszínre - Rohac ekkor már lesben várta. Pár perc elteltével, amikor a sértett gyalogosan elhaladt a Polski Fiat típusú gépkocsi közelében, Rohac távirányítással működésbe hozta a gépkocsiban elhelyezett robbantószerkezetet.

A robbantásban Boros és további két személy– egy 57 éves férfi, 24 éves nő– a helyszíne vesztette életét. A robbantás negyedik áldozata, egy fiatalember a kórházban halt bele sérüléseibe. Rajtuk kívül további 20 személy szenvedett különböző súlyosságú sérüléseket.

A Fővárosi Főügyészség a két vádlottal szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a vádiratban. Az ismeretlen helyen tartózkodó Jozef Hamalával szemben az ügy elkülönítésére került sor.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713427511
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713427511
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713427511
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713427511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713427511
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni