Anyaság vagy karrier: választásra kényszerülnek a nők

Erős Antónia
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 25. 10:30
Szívük szerint szülővé válnának a nők már 30 éves koruk előtt, mégsem teszik. Az egyik ok a pénztelenség, a másik a félelem az állás elvesztésétől – derül ki az MSD Pharma Hungary Kft. tegnap közzétett kutatásából.
H. Z.

A nők 46 százaléka úgy véli, hogy muszáj választania a családalapítás és a karrier között. – Minden második nő attól tart, hogy munkája, pozíciója veszélybe kerül, ha elmegy gyesre. A negyvenes éveikben járó nők közül tízből nyolc vélekedik így – ismertette kutatásuk eredményét dr. Pozsgay Csilla, az MSD Pharma Hungary Kft. orvosigazgatója. A megkérdezettek 24 százaléka tapasztalt már hátrányt, amikor kiderült, hogy várandós.

Erős Antóniát sokan bírálták korábban, mondván: azért nem szül, mert bizonyára fontosabb számára a karrier. – Éveken keresztül vagy én, vagy a férjem akarta jobban a gyereket. 38 éves voltam, amikor már mindketten nagyon vágytunk rá. Ekkor lett rögtön kettő is – mosolyog az RTL Klub műsorvezetője, az ötéves Szonja és Matyi boldog anyukája.

A gyerekvállalás egyre inkább kitolódik, mindenki arra vár, hogy jobb helyzetbe kerüljön. – Az a rossz hírem, hogy ideális vagy tökéletes pillanat nincs – vélekedik dr. Csermely Gyula. A szülész-nőgyógyász szerint az a legfontosabb, hogy a teherbe esés előtt a nők jó fizikai állapotban legyenek, egészséges és spor­tos életmódot kövessenek.

Bár a többség nem szeretné a véletlenre bízni a családalapítás időpontját, sokan mégis ­felelőtlen szexuá­lis életet élnek: évente harminc­ezer abortuszt végeznek.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.