6 évesen megígérte, felnőttként elvette szerelmét

Kína
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 06. 20:00
Egy kínai pár története a bizonyíték arra, hogy a szürke hétköznapokban is létezik a lányregényekből ismert, igaz szerelem. A fiatalok 18 évet vártak arra, hogy valóra váltsák gyerekkori álmukat és összeházasodjanak.
Bors

Nem mindennapi történetet mesélhet majd gyerekeinek egy kínai pár. A huszonéves fiatalok ugyanis 18 éve vártak arra, hogy végre hivatalosan összekössék az életüket – írja az Oddity Central. Wang Zi-heng és szerelme először hatévesen találkoztak, és a fiú első pillantásra beleszeretett a lányba. Akkor megígérte neki, hogy amint elég nagyok lesznek, elveszi feleségül.

A nagy napra végül 18 évvel később került sor. A gyerekek együtt jártak alsóba, azonban Wang családja néhány év múlva elköltözött. Évekig nem is látták egymást, ám a fiú elmondása szerint soha nem felejtette el sem a lány, sem az ígéretet, amit tett neki.

24 éves volt, mikor egy véletlennek köszönhetően újra rátalált gyerekkori szerelmére. A srác szülei véletlenül futottak össze a lány rokonaival, akik elmondták, hol lakik jelenleg a család. Wang nem sokat gondolkodott, felvette a kapcsolatot szerelmével. Néhány randi után rájöttek, érzelmeik egymás iránt nem változtak semmit az évek alatt, ezért elhatározták összeházasodnak.

Esküvőjük napján rekonstruálták egyik gyerekkori fotójukat, melyen menyasszonynak és vőlegénynek öltöztetve pózolnak a hídon. A lagzi részvevői elmondták, a ceremónián szinte mindenki zokogott a meghatottságtól.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.