Az egyik gyártó alkoholmentesnek nevezett sörén az van feltüntetve, hogy 0,5 százalék alkoholt tartalmaz, és a dobozon az is szerepel: Csak 18 éven felüliek számára! Most akkor volán mögé ülhet az, aki megitta vagy a mennyiséggel jó lesz vigyáznia?
– Teljesen alkoholmentes sör nem létezik, de elenyésző alkoholtartalma miatt a szóban forgó italból rövid idő alatt irreálisan nagy mennyiséget kellene inni ahhoz, hogy jelezzen a szonda – vélekedik a gyártó. Nos, vita helyett jobb a tapasztalat, ezért a Kisalföld munkatársa egy ültő helyében három üveggel is megivott, aztán megfújta a szondát. A készülék 0,0 mg/l alkoholt mutatott, vagyis az alkoholmentes sör jól vizsgázott.
– Valószínűtlen, hogy ennél többet igyon valaki háromnegyed óra alatt, mivel a második üveg közepénél sürgősen pisilni kell, másrészt annyira nem finom, hogy epedve várjuk a következőt – vélte Szeghalmi Balázs, elismerve persze, hogy ez utóbbi ízlés dolga.
Ezután egy kétszázalékos Radlert kóstolt, ebből csak egy üveggel. A szonda ezt sem mutatta ki, de vigyázni kell: több üveg alkoholtartalma összeadódik. A teszt következő alanya egy 4,4 százalékos sör volt. Ebből egy egész üveggel sem kellett meginnia: már az első kortyok után jelzett a szonda, 0,01 mg/l alkoholt mutatott.
Egy 13 százalékos olasz chiantival zárta méréseit a tesztelő: ebből másfél deci is elég volt a 0,06 mg/l alkoholszinthez.
Aki biztos akar lenni a dolgában, beszerezhet egy szondát, a pontos készülékek ára tízezer forintnál kezdődik. Azt ugyanis nehéz általánosságban megmondani, mennyi idő alatt bontja le a szervezet az alkoholt: ez függ az illető egészségi állapotától, súlyától, „edzettségétől”, vagyis hogy milyen gyakran és mennyi alkoholt fogyaszt, de még a tevékenységétől is, a mozgás ugyanis gyorsítja a folyamatot.
Aki biztosra akar menni, legjobb, ha aznap, amelyiken vezet, egyáltalán nem iszik alkoholt, és már előző nap sem fogyaszt nagyobb mennyiséget.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.