Három hónappal, november 10-éig meghosszabbította a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa annak a nyolc makói autópálya-rendőrnek az előzetes letartóztatását, akiket a Központi Nyomozó Főügyészség „hivatali kötelezettségét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával” vádol – írta meg a delmagyar.hu.
A gyanú szerint a rendőrök öt–tíz euróért, azaz 1550–3100 forintért saját maguk fújták meg az alkoholszondát az általuk megállított külföldi autósok helyett. – A szolgálattal összefüggésben elkövetett korrupciós bűncselekmények súlyosan rombolják az adott rendőri szerv szolgálati és fegyelmi helyzetét – közölte a Szegedi Törvényszék sajtóosztálya.
Úgy tudjuk, a korrupt egyenruhásokat hónapokig megfigyelték a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) munkatársai. Információink szerint a vesztegetés gyanújába keveredett rendőröket folyamatosan olyan helyre vezényelték, ahová előzőleg az NVSZ kamerákat telepített, így rögzítették az ellenőrzést végző egyenruhások mozdulatait.
A rendkívül jó minőségű felvételeken jól látható, hogy a rendőrök papírzsebkendőbe csavarták a bankjegyeket, úgy dugták be a nadrágjukba. Később, amikor már biztonságban érezték magukat, elővették a pénzt. Információink szerint egy műszak alatt több száz eurót is megkerestek.
– Arra vonatkozóan, hogy a gyanúsítottak tettek-e vallomást, illetve, hogy milyen tartalmú vallomást tettek, jelenleg nem válaszolhatunk. Ugyancsak nincs lehetőségünk nyilvánosságra hozni azt, hogy az ügyben alkalmaztak-e bármilyen titkosszolgálati módszert – reagált a portálnak Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.