Repülő hozza az ebolát

Nigéria
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 01. 11:00
Nincs óvintézkedés a ferihegyi repülőtéren az ebolajárvány miatt, holott Afrikán belül már regisztráltak olyan esetet, hogy a repülőn érkező utas hurcolta be az országba a gyilkos kórt.
H. Á.

Minden idők legpusztítóbb ebolajárványa tombol: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint eddig 1201 fertőzöttből 673 halt meg. A járvány a közép-afrikai Guinea távoli hegyvidéki területeiről indult. Az első beteg egy fertőzött denevért ehetett meg, a temetésén a rokonok is megbetegedtek. A helyi szokások szerint ugyanis a gyászolók megsimogatják, megcsókolják a halottat, belenyúlnak a vízbe is, amiben a halottat lemossák.

Innen villámgyorsan terjedt a vírus a környező országokba: lezárták a határokat, a reptereket, szünetel a tanítás, a hivatalok zárva vannak, még a focibajnokság is leállt. Az utakat hőkamerák pásztázzák. Eddig egy tipikusan Afrikát érintő járvánnyal állnánk szemben, ami főleg a rossz higiéniai viszonyok és a szegénység miatt terjed.

Nigéria fő­városába, Lagosba viszont már repülőn érkezett a gyilkos kór: egy azóta már elhunyt utas hurcolta be a huszonegymilliós metropolisba. A nigériai hatóságok most pánikszerűen keresik a járat többi, 99 utasát. A múlt héten három nap alatt száznál is többen fertőződtek meg, a betegek közt két amerikai orvos is van.

Az ebola tehát a repülőn utazók miatt akár más kontinensekre is átterjedhet. Ki akadályozza meg, hogy Európába is behurcolja valaki? A vírus testnedvekkel terjed, így senki sincs biztonságban. Pedig korábban ez a forgatókönyv csak Hollywoodban létezett.

A 2011-ben Matt Damon és Gwyneth Paltrow főszereplésével bemutatott Fertőzés című filmben például szintén denevérek okozzák a fertőzést, csak éppen ott nem egy helyi pásztor, hanem egy amerikai üz­letasszony az első beteg, aki azon­nal hazájába juttatja a betegséget. A légiközlekedésnek hála négy kontinensen kezd terjedni a kór. A valóság most másolja a képzeletet.

Az illetékesek nem aggódnak, a nemzetközi légügyi szervezetek nem vezetnek be korlátozásokat, ahogy a ferihegyi repülőtéren sem. – Erre nincs szükség. A térségből nem érkeznek járatok Budapestre. Utoljára a madárinfuenza-járvány idején helyeztek ki hőkamerákat a repülőtéren – tudtuk meg Hardy Mihálytól, a Budapest Airport szóvivőjétől.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.