Lopáson kapták egy rendőrőrs helyettes parancsnokát Pécsett. A 35 éves D. István július 27-én vasárnap napszemüvegben és sildes sapkában ment be a pécsi köztemetővel szemben lévő Müller drogériába, ahol lekaparta egy parfümről az elektronikus védelmi rendszert, majd a zsebébe csúsztatta a dobozt. Ezt észrevette a bolt egyik női biztonsági őre.
– Felszólítottam, hogy tegye vissza a polcra a terméket, de ő ehelyett menekülni kezdett. Kifutott a boltból, szaladtam utána, és pár méter után a földre vittem – mesélte lapunknak a neve elhallgatását kérő biztonsági őr. Ő értesítette a rendőröket, és kiérkezésükig visszatartotta a tolvajt. Információnk szerint D. István nem tudta megmondani, miért lopott.
Úgy tudjuk, 300 ezer forintos fizetése volt, megengedhette volna magának, hogy kifizesse az árut. A történteket a bolt kamerái felvették, ezért a tettes nem tagadhat. Információnk szerint a férfi másnap önszántából felmondott a munkahelyén. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya nem erősítette meg értesülésünket, csak annyit közölt: az üggyel a pécsi nyomozó ügyészség foglalkozik. A volt rendőr szabadlábon védekezhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.