Milliókért olvasott újságot az elnök asszony

elnök
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 04. 13:00
Tizenkét év után a múlt héten ismét csődbe ment Argentína. Közben egyre-másra derülnek ki az állami apparátus brutális pénzszórásai. Kirchner elnök milliókért járatta nyaralásán a reggeli újságokat.
Bors

Pánik nincs, bizonytalanság már annál inkább Argentínában, ahol csütörtökre virradóra csôdbe ment az állam, immár másodszor.

Az elnök asszony, Cristina Fernández de Kirchner hallani sem akar államcsődről, szerinte nincs nagy probléma, és országa készen áll tárgyalni hitelezőivel. A befektetési alapoknak több milliárd dollárt kellene kifizetni. Nem csoda, hogy Kirchner nem érzi jól magát, de most már más miatt is főhet a feje.

Sorra látnak napvilágot a kormányzat pénzszórásai, amelyeknek ráadásul éppen ő volt az egyik éllovasa. Kiderült, hogy mibe is került az adófizetőknek azon szokása, hogy minden reggel elolvassa az összes lapot. Ezzel még nem is lenne gond, de Kirchner akkor is ragaszkodott a nyomtatott újságokhoz, amikor Río Gallegosban nyaralt. Az egyik argentin tévé lefilmezte, amint egy újságkihordó minden reggel felszállt Buenos Airesben az elnöki gépre, hóna alatt a napilapokkal, majd elrepült az üdülőhelyre, hogy átadja az elnök asszonynak.

Mindez naponta 7,8 millió forintnyi pesójába került az államnak. Az eset komoly botrányt váltott ki. Ráadásul ez csak egy dolog volt a brutális költekezésből, így egyáltalán nem csoda, hogy csődbe ment a dél-amerikai ország. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.