A csornai Halász Péter 1966 óta cukorbeteg. Naponta négyszer ad magának inzulininjekciót, néha mégis előfordul, hogy rosszul lesz. A napokban is így történt, teljesen váratlanul lefordult a székről. A Kisalföld által megkérdezett háziorvos szerint ez akár a férfi életébe is kerülhetett volna, ha nem kap segítséget, kisfia a leghelyesebben cselekedett.
A tizenkét éves Ádám megmentette apját. – Ketten voltunk itthon a fiammal. Én nem éreztem, de ő látta rajtam, hogy valami nincs rendben velem. Leesett a vércukorszintem – idézte fel az eseményeket Halász Péter.
– Mire odaugrott hozzám, már fordultam le a székről. Még időben elkapott, a földre fektetett és rohant a szomszédokért. Többen is átjöttek hamar, hívták a mentőt, de Ádám tudta, hogy gyorsan kell cselekedni. A hűtőből kivette a szükséges injekciót, felrázta, a fecskendőbe szívta és biztatta a felnőtteket: adja be valaki! Én közben már nem is tudtam magamról, annyira leesett a vércukorszintem. A szomszédok tétováztak, mire a kisfiam fogta a tűt és beadta az injekciót. Nem tudom, más gyerek hogyan viselkedett volna hasonló helyzetben, de én nagyon büszke vagyok a bátor fiamra. Nagyszerű srác és mindig biztonságban érezhetem magam mellette.
Ádámnak megijedni sem volt ideje, hiszen látta, hogy édesapja nagyon rosszul van. – Tudtam, édesapám hogyan adja be magának az injekciót, és azt is, hogy gyorsan kell segíteni. Ezért amikor láttam, hogy a felnőttek nem merik vállalni, magam intézkedtem – emlékezett a történtekre Ádám.
– Ha a fiam nincs itthon, nem veszi észre, hogy mi van velem, akkor komoly baj is történhetett volna. Annyi erőm sem volt már ugyanis, hogy a mindig a zsebemben tartott szőlőcukrot bevegyem – tette hozzá az apa.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.