Raymond Betson nem bízott semmit a véletlenre, amikor a fejébe vette, hogy kirámol egy kisebb bankfiókot. Az 52 éves brit először ellopott egy óriási markolót, ám amikor betörte vele az épület falát, konstatálta, hogy a remélt milliók helyett csak egy üres helyiség áll vele szemben. A rabló és öt társa ezután sem esett kétségbe, és a szomszédos áruházból próbáltak vagyonhoz jutni. Pechjükre ez az épület is kongott az ürességtől, s néhány perccel később innen is távoztak, mert itt sem akadtak zsákmányra. Betsonék ekkor már inkább menekülőre fogták, ám a sors gúnyt űzött velük, ugyanis egy elhagyatott földes úton terepjárójuk elakadt a sárban, így kénytelenek voltak gyalog olajra lépni.
Majd’ fél évig sikerült is elbújniuk a hatóságok elől, ám az elhagyott autóban felejtett maszkokról és baseballütőkről vett DNS-minták Betson hírhedt bandájához vezettek, akik a bíróságon be is ismerték a rablási kísérletet. Az 52 éves férfi neve nem volt ismeretlen a törvény előtt, hiszen 2000-ben a londoni Millenium Dome-ból próbáltak gyémántokat rabolni. – Igen, benne voltam a Dome-banditák csapatában is, de amióta szabadultam a börtönből, már a családom az első, teljesen megváltoztam. – idézi a Daily Mail Betson védőbeszédét, ám az ítészek nem hittek a nyilvánvaló hazugságának: 13 év letöltendő börtönbüntetést szabtak ki a világ legbénább bankrablójára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.