Leadta a soproni bácsi a padon talált félmilliót

pénztárca
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 28. 09:00
Nem veti fel a pénz Horváth Feri bácsit, a soproni nyugdíjasnak azonban értékesebb a becsülete, mint az ölébe pottyant százezrek. Félmillió forintot talált, de eszébe sem jutott megtartani a bankókat.
M. S.

Alighanem kevés ember utasítana vissza 500 ezer forintot, amiért az ég világon semmit sem kell tennie. A 64 éves Horváth Feri bácsi a „kakukktojás”, hamarabb visszaszolgáltatta a megtalált pénztárcát, mintsem a tulajdonosa észlelte volna annak elvesztét.

– A bácsi augusztus 9-én reggel sétált be a Soproni Rendőrkapitányságra, ahol elmondta, hogy talált egy pénztárcát és azt szeretné visszajuttatni a tulajdonosának – mondta a Borsnak Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. – A pénztárcában a személyes okmányokon kívül bankkártyák és csaknem félmillió forint készpénz volt. A rendőrök a tárgyakat átvették és visszaadták a tulajdonosának. A Soproni Rendőrkapitányság vezetője egy oklevéllel mondott köszönetet a megtalálónak – tette hozzá a szóvivő.

A Bors információi szerint az idős úr szerény körülmények között él, saját lakása sincs, a nővérénél lakik. Tettével nem kíván kérkedni, a rendőröknek azt mondta, hogy csak megtette, amit a szíve diktált. Úgy tudjuk, hogy a pénz tulajdonosa még észre sem vette, hogy a tárcája elveszett, amikor a bácsi már besétált vele a rendőrségre. A turista csak délután jelentkezett, s legnagyobb meglepetésére a rendőrök már át is nyújtották neki az értékeit.

 

Futás közben talált 120 ezret

Úgy tűnik, Sopron nemcsak a hűség, hanem sok becsületes ember városa is egyben. 2009 februárjában egy egyetemista fiú, Lázár Olivér futás közben 120 ezer forintra bukkant. A pénzt eszébe sem jutott megtartani, visszaadta a tulajdonosának, és mindössze egy köszönetet fogadott el a családtól.

A külföldi példák közül időben egészen közeli a kaliforniai Joe Cornell esete. Idén májusban egy pénzszállító kocsiból egy zsákban 125 ezer dollár (30 millió forint) esett ki, a férfi visszaszolgáltatta azt. A pénzszállító cég 5000 dollár (1,2 millió forint) jutalmat adott az 52 éves férfinak.

2013 októberében egy svájci taxis kocsijában 250 ezer eurót (80 millió forint) hagyott egy idős házaspár. A sofőr visszavitte az összeget a tulajdonosoknak.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.