Készüljön a repülőgép-hordozó hadihajó jégből, találta ki Geoffrey Pyke, az őrült zseni. Tervét a brit miniszterelnök, Winston Churchill is üdvözölte.
Geoffrey Nathaniel Joseph Pyke képességeit csak halála után ismerték el: az angol újságíró, háborús tudósító, pedagógus, mérnök, tudós, feltaláló egyike volt a legnagyobb géniuszoknak. Mint a legtöbb zseni, ő is különc volt: furcsának találták a megjelenését, ugyanakkor Albert Einsteinhez hasonlították. A második világháborúban az volt a feladata, hogy kitalálja, hogyan lehetne megbuktatni Hitlert, írja a Daily Mail.
Sok ötlet felmerült – például a Hitler-hasonmások is –, amikor Pyke rábukkant egy cikkre a National Geographic magazinban a jéghegyek óriási erejé- ről és széttörhetetlenségéről. Azonnal meglátta benne a lehetőséget. Miért nem csinálják jégből az Atlanti-óceán közepén úszó légi bázisokat?
Kutatásba kezdett és rájött, ha vizet keverünk a cellulózhoz, majd lefagyasztjuk, akkor szupererős anyagot kapunk, amelyet szinte lehetetlen felolvasztani, és amely olyan ellenálló, akár a beton. Még a torpedókat is ki tudták volna védeni, amelyek ugyan átfúrták volna a hajót, de egyes vélekedések szerint az nem süllyedt volna el.
Pyke felfedezésekor, 1941-ben éppen kórházban tartózkodott, de ötletét azonnal elküldte Lajos Ferenc battenbergi hercegnek, aki az Egyesített Műveletek Főhadiszállásának vezére volt. Mountbattent annyira lenyűgözte Pyke ötlete, hogy azonnal az ügy élére állította.
Churchill is fantasztikusnak találta a tervet, hogy megalkossák a valaha volt legnagyobb és elsüllyeszthetetlen hajókat, az úszó jégrepülőtereket, amelyek megoldanák az atlanti-óceáni ellátási problémákat. A brit flottának ugyanis szüksége volt egy olyan repülőgépeket hordozó árnyékhajóra, amellyel felügyelet alatt tudnák tartani az óceánt.
Pyke el is kezdett tervezni több száz megállíthatatlan és bevehetetlen, úgymond „Berg hajót”, a projektet pedig Habakuknak nevezték el. Azonban sok gond volt az ötlettel: a jeget állandóan hűteni kellett volna, és nem mellesleg könnyen átfordulhatott volna a vízben, a felülete miatt.
Pyke tudóstársával, J. D. Bernallal azonban sorra küszöbölte ki a problémákat, végül a tervek szerint a jéghajót százötven repülő tudta volna használni, hatszáz méter hosszú lett volna, a hajó vízkiszorítása pedig 2,2 millió tonna.
Ám sajnos végül kudarcot vallottak: túl nagyok voltak a költségek – 100 millió dollár –, ráadásul ahogy telt az idő, már nem volt rá akkora igény, sőt a végén még gúnyt is űztek belőle. Pyke-on eközben egyre inkább elhatalmasodott a paranoia, teljesen elszigetelődött, végül 1948 februárjában, ötvennégy évesen öngyilkos lett. Neve pedig nem maradt fent úgy, mint Albert Einsteiné.
