Ikeás szatyorban tárolták a nyolcvan hullát

koponya
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 05. 19:00
A nagy kék ikeás szatyor praktikus is, strapabíró is. Na de, hogy emberek földi maradványait tárolják bennük egy plébánián, ráadásul öt éve, az azért elég erős műsor.
Bors

A csontokkal és koponyákkal teli műanyag táskákat egy bizonyos Kicki Karlén fedezte fel a svédországi Kalmarban, a Kläckeberga templomban:

– Nagyon felháborított, amikor megláttam, hogy milyen módon tárolják elhunytak földi maradványait. A hitközség néhány tagja azt mondta, hogy már 2009 óta ott vannak – panaszolta a The Local nevű svéd internetes portálnak. Mintegy nyolcvan ember csontjairól van szó, a szatyrok a templom alagsorában pihentek.

De hogy kerültek oda? A templomot átépítették, egyebek között kapott egy rámpát, hogy be tudjanak jutni a kerekesszékesek is. Az ingatlanon az átalakítás során földmunkákat is kellett végezni. Ekkor kerültek napvilágra az évszázadokkal korábban eltemetettek maradványai.

– Én tagja voltam a csapatnak, amely öt évvel ezelőtt kiásta a csontokat – nyilatkozta Ludvig Papmehl-Dufay régész. – Az volt a dolgunk, hogy a leleteket dokumentáljuk, és aztán újra eltemessük, amilyen gyorsan csak lehet. Ám ez aztán el lett halasztva, hogy miért, azt nem tudom.

Ehelyett ikeás táskákba kerültek a csontok, ami egyébként a tudós szerint nem is olyan rossz, ugyanis az anyaguk megakadályozza a penészgomba-képződést.

Képgaléria itt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.