Hamis lehet a videó az újságíró lefejezéséről

lefejezés
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 21. 10:30
Egy kiskéssel nyiszatolva fejeztek le egy amerikai újságírót. James Wright Foley-t az IS nevű terrorszervezet hóhéra végezte ki. Ezzel üzentek Obamának: szüntesse be az iraki légicsapásokat. Egyelőre vizsgálják, valódi-e a felvétel.
Bors

Az amerikai kormányt vádolta utolsó mondataiban James Wright Foley, az a 40 éves fotóriporter, akit a napokban végzett ki brutálisan az IS nevű terrorszervezet hóhéra a Közel-Keleten. A kivég­zés előtt az újságíró vélhetően a fogvatartói által összeállított szöveget mondta fel. Foley-nak 2012 novemberében veszett nyoma, amikor az észak-szíriai Taftanaz közelében fegyveresek túszul ejtették. A zsurnaliszta szülei, John és Diane Foley a brutális felvételek nyilvánosságra kerülése után közleményt adott ki a fiuk keresésére létrehozott Facebook-oldalon.

„A fiunk arra tette fel az életét, hogy megmutassa a világnak a szírek szenvedését. Nagyon büszkék vagyunk rá – írták. – Könyörgünk maguknak, hogy kíméljék meg a többi túsz életét. Akárcsak Jim, ők is ártatlanok. Nincsen befolyásuk az amerikai kormányra és azokra a folyamatokra, amiket Irakban, Szíriában vagy a vi­lágon bárhol gerjesztenek. Köszönjük Jimnek azt az örömöt, amit szerzett nekünk. Ő egészen különleges fiú, testvér, újságíró volt. Egy fantasztikus ember” – zárta sorait a gyászoló édesanya.

A sivatagban készült felvételen a fekete ruhát viselő álarcos hóhér elvágja a térdelő újságíró torkát. A kivégzést végrehajtó terrorista angolul beszél, igen erôs brit akcentussal. Az amerikai hatóságok jelenleg azon dolgoznak, hogy megállapítsák, vajon hiteles-e a felvétel, melynek végén a következő lehetséges áldozatot, Steven Joel Sotloffot is látni lehet egy rövid időre.

Őt tavaly augusztusban rabolták el a szíriai–török határ közelében. A szélsőségesek azt üzenik a videón Barack Obama amerikai elnöknek, hogy az ő kezében van az újságíró sorsa. – Ennek az amerikai állampolgárnak a sorsa, Obama, a te következő döntésedtől függ – közölték. 

Az Iszlám Állam pár napja azt közölte az Egyesült Államokkal, hogy mindenütt támadni fogja állampolgárait, ha nem szünteti be az iraki légicsapásokat. A szélsőséges szervezet angol nyelvű videoüzenetében azzal fenyegette meg az amerikaiakat, hogy „kiontja a vérüket”. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.