Borzasztó árat fizetett az életmentő lány és apja

tenger
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 05. 15:00
Ki akartak menteni egy kislányt a hullámok közül, és eközben ők lettek a haragos Északi-tenger áldozatai: egy 32 éves férfi és 11 éves kislánya életét vesztette, mert máson akartak segíteni.
Bors

A szerencsétlenség a dél-hollandiai fürdőhelyen, Katwijkban történt a hétvégén. Vasárnap este hét óra tájban egy német kislány egy holland barátnője segítségére akart lenni, ki akarta menteni a hullámok közül, de túlbecsülte az erejét és úszóképességét, és maga is bajba került.

– Elragadták az erős tengeráramlások, magukkal rántották a mélybe – nyilatkozta a holland mentőszervezet, a KNRM szóvivője egy hírportálnak. – Az apukája azonnal a vízbe ment utána, de ő is elmerült.

A közeli parti étterem személyzete rohant a két német vakációzó segítségére, hogy kihozzák őket a vízből. – Láttuk, hogy valaki bent van a tengerben, és hallottuk, hogy közben segítségért kiabál. Bementünk, és egy férfi karjai közül kiszedtünk egy kislányt – mesélte a vendéglő szakácsa.

Az apán aztán már nem tudtak segíteni, és ő sem saját magán, feltehetőleg elfogyott az ereje: őt is elragadták a hullámok. Később kivetették a partra, de akkor már késő volt, minden újraélesztési kísérlet hiábavalónak bizonyult. A kislánya is borzasztó állapotban volt, de őt még sikerült újraélesztenie a mentőszolgálatnak. Ám éjszaka ő is meghalt a leideni kórházban – tudósít a Bild.

– A KNRM életmentőinek minden évben akad dolga az Északi-tenger áldozataival. De ilyet még nem éltünk át, hogy apa és lánya ott fekszik a parton egymástól öt méterre, és küzdünk az életükért – mondta egyikük, Arie van Dijk. A holland kislány, aki miatt az egész tragédia bekövetkezett, mások segítségével partot ért, és sértetlenül megúszta.

A német sajtó egyébként idén tele van azzal, milyen veszélyes ezen a nyáron az Északi-tenger. Az erős szél miatt gyakran extrém vízfelszín alatti tengeráramlások alakulnak ki, amik egész egyszerűen a lábánál fogva magukkal rántják az embert a mélybe. A jelenséget a nyaralók gyakran alábecsülik, de olyan veszélyes, hogy már strandokat is le kellett zárni biztonyos napokon a német partoknál, és kitették a Fürödni tilos!-táblákat.

Ebben a dél-holland régióban pedig múlt héten egy asszony vesztette életét, amikor két gyereket ki akart menteni a vízből. A srácok megmenekültek. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.