Egy 2-3 éves kisgyerek „behatolt” a szigorúan őrzött washingtoni Fehér Ház kertjébe. A kicsi akkor „lépett akcióba”, amikor az újságírók éppen Barack Obama beszédére vártak az épületnél.
A sajtó képviselői látták is, ahogy a titkosszolgálat tisztjei a kerítés felé rohantak. A biztonságiak részéről egyébként nem történt mulasztás: a kiskölyök valahogy átpréselte magát a kerítésen, és a gyepig jutott.
– A gyereket nyomban visszaadták a szüleinek – nyilatkozta Edwin Donovan, a titkosszolgálat szóvivője. Sem a szülőket, sem a gyereket nem vették őrizetbe kihallgatásra.
„Meg kellett volna várni, míg megtanul beszélni, hogy kihallgathassuk őt, így erről kivételesen lemondtunk, a szüleivel együtt útjára engedtük” – tette hozzá.