Yodie a legrosszabb kutya

legrosszabb
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 12. 10:30
A legtöbb kárt okozó háziállatot választotta ki háromszáz jelentkező közül egy brit cég. A verseny szoros volt, de egy németjuhász keverék minden jelentkezőn túl tett kiállhatatlan viselkedésével.
Bors

Micsoda versenyzők, mekkora teljesítmények: itt van például Lili, a reluxákat hobbiból rágcsáló mopsz! Vagy a tejesdobozra akár még a hűtőben is rájáró cica, Stoops. De említhetnénk a minden lábtörlőt cafatokra cincáló labradort, Dollyt!

A Direct Blinds nevű vállalat megkereste Nagy-Britannia legrosszabb háziállatait. A versenyre csaknem háromszázan neveztek. A jelentkezők közül kiemelkedett Yodie, a németjuhász keverék, akinek borzasztó viselkedéséről gazdája, Laura Vitty mesélt a Daily Mailnek (a rosszcsontok képeit is ott nézheti meg).

– Amikor először láttam, hogy Yodie milyen rendetlenséget csinált a lakásban, azt hittem, hogy leverte a tojásokat a polcról. Később azonban kiderült, hogy a párnát cincálta szét! Órákon keresztül szedegettem a darabjait, azóta pedig mindig ezt csinálja, ha éppen unatkozik. Bár minden létező tárgyat, még a saját fekhelyét is szétrágcsálja, valójában egy imádnivaló kutyus – mondta a nő, aki Yodie-nak köszönhetően 195 ezer forintnyi összeget és egy új reluxát nyert a cégtől.

Egy tanulmány szerint Nagy-Britanniában évente 460 milliárd forintnyi kárt okoznak az otthonokban a kis kedvencek.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.