Végre megkezdődött a Costa Concordia kiemelése

giglio
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 14. 20:00
Elkezdődött minden idők egyik legnagyobb tengeri mentési akciója, a Costa Concordia kiemelése. A 114 500 tonnás hajó megmozdításán 350 búvár és mérnök dolgozott.
Bors

A Costa Concordia 2012 januárjában szenvedett balesetet, amelyben harmincketten vesztették életüket. Most, két és fél évvel később végéhez közeledik a Giglio közelében zátonyra futott tengerjáró kiemelése a genoai kikötő közelében. A roppant nagy hajóroncsot centiről centire emelték fel a víz alatti mesterséges talapzatról. A várhatóan 6–7 napig tartó művelet során további egy méterrel emelik magasabbra a hajótestet, kivontatják a nyílt tengerre, és lehorgonyozzák. Ezután tovább emelik, végül a genoai kikötőbe vontatják, ahol szétszerelik.

Az oldalára dőlt Costa Concordia egyenesbe állítása mostanáig egymilliárd dollárt emésztett fel, amit a tulajdonos amerikai anyacége állt.

Érdekesség, hogy még mindig nem adták fel a reményt, hogy emberi maradványokat találnak, a hajón szolgáló indiai pincér, Russel Rebello holtteste még nem került elő, keresését akkor folytatják, amikor a roncs már a nyílt vízen lesz.

A mentésen dolgozó szakemberek tudják, hogy vállalkozásuk példa nélküli. – Mint minden, amit először tesznek, ez az akció is kockázatos, de biztosak vagyunk a dolgunkban. Minden a tervek szerint zajlik – nyilatkozta a BBC-nek Franco Porcellacchia mérnök.

A helyiek mindenesetre örülnek, hogy megszabadulnak a rozsdás szörnyetegtől. – Ennek a kísértethajónak az állandó látványa megviselt mindannyiunkat. Boldog vagyok, hogy elvontatják, mert ha csak ránéztünk, a halottak jutottak eszünkbe, és a hideg rázott minket – mondta Italo Arienti.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.