Úri pompával temették el a prímáskirályt - fotókkal

Boros Lajos
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 18. 20:00
Hatalmas tömeg búcsúztatta a Fiumei úti sírkertben a 89 éves korában elhunyt prímást, Boros Lajost. Hófehér koporsóját elegáns hintóba helyezték, amelyet négy hófehér paripa vontatott a művészparcelláig.
Bors

A hőség ellenére hatalmas tömeg gyűlt össze a Fiumei úti sírkertben péntek délelőtt: családja, ismerősei gyászolták Boros Lajost, s mindazok, akik a televízióból, a rádióból ismerték őt. A ravatalnál hófehér kardvirágok álltak sorfalat a szintén hófehér koporsónak. A szertartás előtt néhány perccel a 100 Tagú Cigányzenekar muzsikusai kezdtek játszani.

– Hatvan éve ismertelek. Annak idején a Magyar Állami Népi Együttesben játszottunk, amikor Kodály Zoltán dirigált minket. Egy templomba jártunk, és egymás mellett is laktunk egy ideig. Zenei fejedelem volt, ezt a címet én adtam neki – emlékezett Kállai Kis Ernő, akit Magyarországon és a nagyvilágban csak úgy ismernek: a klarinétkirály.

A 100 Tagú Cigányzenekar főtitkára, Beke Farkas Nándor arról beszélt, hogy Boros Lajos mindig példaértékű módon segítette a fiatalokat.

Sorra búcsúztak tőle a család, a kormány és az önkormányzat nevében is. A ravataltól hintó vitte utolsó útjára a prímáskirályt, közben mindvégig a 100 Tagú Cigányzenekar muzsikált. Még akkor is, amikor a hideg földbe engedték a koporsóját.

Már ötévesen hegedült

Boros Lajos 1925. január 7-én születik Budapesten. Ötévesen kezdi a hegedülést, édesapjától, a kiváló muzsikus Boros Gézától és a kor legjobbjától, 36. Rácz Lacitól tanul, majd a Zeneakadémiára jár.

Önálló zenekarát 17 évesen alakítja meg a budai Trombitás étteremben. Később külföldön is sikereket arat. 1958-ban a Magyar Rádió népi zenekarának vezető prímása. A 60-as és 70-es években hazai és külföldi szállodákban, éttermekben muzsikál.

1985-ben a prímások királyává koronázzák. Ezt követően a 100 Tagú Cigányzenekar alelnöke és főprímása lesz. 1998-ban egészségi állapotára hivatkozva visszavonul, de mint tiszteletbeli örökös főprímás, a zenekar budapesti fellépésein egy-egy alkalommal fellép. Pályafutása során királyoknak, hercegeknek, minisztereknek, világsztároknak és sok más hírességnek muzsikált.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.