Szörnyű, amit a műtőben tettek a férfi péniszével

körülmetélés
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 25. 21:00
Egy amerikai férfi rutineljárásnak számító beavatkozásra, körülmetélésre ugrott be a kórházba. Az altatásból való ébredés utáni felismerés azonban valódi sokként érte: az orvosok ugyanis amputálták az egész péniszét.
Bors

Az Alabama állambeli Birminghamben működő Princeton Babtist Medical Center két sebészét azzal vádolják, hogy a beteg beleegyezése nélkül amputálták a péniszét. A pórul járt páciens ugyanis azt állítja: fogalma sem volt róla, hogy ez fog vele történni, mikor bement a kórházba a rutineljárás miatt.

Ismert, hogy a legtöbben vallási vagy egészségügyi okokból (például fertőzés miatt) vetemednek körülmetélésre. Célszerűbb kisgyermekkorban megválni a nem kívánt előbőrtől, mert a gyógyulási folyamat felnőtt korban sokkal fájdalmasabb - és emlékezetesebb. Az nem derült ki, hogy a károsult férfinak miért lett volna szüksége az eljárásra, de egy biztos: amire felébredt, a nemi szervét már teljesen eltávolították.

A felháborodott férfi perre vitte az ügyét. A helyi bíróságra beadott keresetében azt állítja, hogy soha nem adta beleegyezését, hogy az orvosok teljes vagy részleges amputációt végezzenek a péniszén, ráadásul az efféle műtét esetében egyáltalán nem volt orvosilag sem indokolt. Hangsúlyozza továbbá a szükségtelenül elszenvedett fájdalmakat, s a kórházban töltött, hosszúra nyúlt lábadozási időt - írja a Mirror.

Pontosan nem tudni, hogy a férfi pontosan mekkora összegű kártérítésre tart igényt, de a bírósági iratokból kiderül: a felesége is szenvedője a férjét ért sérülések hozadékának, ezért ő is perel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.