Menő: macska mentette meg az asszonyt a kómától

allergiás reakció
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 13. 20:00
Egy brit asszony öt napig gyakorlatilag eszméletlen volt súlyos allergiás reakciója miatt. A nő cicája azonban megmentette a őt a halál torkából azzal, hogy riasztotta a szomszédokat.
Bors

Janet Rawlinsont napokig krónikus hátfájdalmak kínozták, így morfiummal próbálta csillapítani fájdalmát. Ám a 48 éves nő súlyos allergiás reakciót kapott a gyógyszertől, és elvesztette eszméletét. Öt napon keresztül feküdt mozdulatlanul és félő volt, hogy senki nem fog segíteni rajta, ám cicája, Slinky résen volt.

– Slinky mentette meg az életemet, ugyanis addig kaparta a szomszédaim ajtaját, amíg azok ki nem jöttek. Mel és Stephen ekkor már nem találkozott velem néhány napig, és mivel tudták, hogy nem utaztam el, gyanút fogtak, hogy valami történt.

Először a pótkulccsal próbáltak bejutni, de mivel az én kulcsom a zárban volt, ezért a hátsó kapun át jöttek be. Azt hitték, hogy meghaltam, de aztán sikerült felébreszteniük – mesélte Rawlinson a Daily Mailnek történetét.

Slinky hőstette miatt esélyes, hogy elnyerje Nagy-Britanniában az év macskája címet, melyet augusztus 7-én adnak majd át.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.