Megkötözte és megerőszakolta a prostit a 22 éves Dani

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 19. 09:00
Megkötözött és meg­erőszakolt egy 41 éves prosti­tuáltat egy 22 esztendős főiskolás Budapesten – írja a Zsaru magazin. A gyömrői nő interneten hirdette szolgáltatásait: erotikus masszázst kínált.
H. Á.

– Július 7-én hívta fel a kuncsaft, s negy­venöt perc múlva már ott is volt a nő lakásán – mondta a lapnak Ficsor Karolina százados, a XI. kerületi kapitányság alosztályvezetője.

A félénknek tűnő fiatalembernek ezután azt mondta a masszőz, hogy zuhanyozzon le, amíg ő előkészül. Ezután azonban váratlan dolog történt: N. Dániel leütötte a nőt, ragasztószalaggal megkötözte kezét-lábát, a száját pedig betapasztotta. Letépte a prosti ruháit, majd megerőszakolta. A nő telefonját magához vette, majd távozott.

Az áldozat kiszabadulása után feljelentést tett, a rendőrség pedig a fiatalember nyomába eredt. Keresték szülei Győri lakásán és barátnője pesti albérletében is, hiába. Hálószobájában ruhaszárító kötélre bukkantak, ami az ágyra volt kötve.

N. Dániel a kedvesével is űzött kikötözős szexjátékokat. Végül két nappal később kattant a férfi kezén a bilincs. Szexuális erőszak és személyi szabadság megsértése miatt indult ellene eljárás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.