Az ország legszebb lányai vonultak fel csütörtök délután az Andrássy úti luxusüzlet tetőbárjában.
Sarka Kata, a Magyarország Szépe Kft. ügyvezető igazgatójaként és egyben a Magyarország Szépe 2014 verseny zsűritagjaként mutatta be a húsz döntőst a sajtónak. – Rendkívül csinos, és ami legalább ennyire fontos, nagyon okos és intelligens lányokat sikerült kiválasztanunk az idei versenyre – kezdte a Borsnak Hajdú Péter felesége, akinek a munkáját többek között Hajas László, Nacsa Olivér és Pantl Péter is segíteni fogja a zsűriben.
– Büszke vagyok arra, hogy idén is ilyen jó csapattal tudunk együtt dolgozni, maximálisan segítve a lányok felkészülését a július 20-i döntőre, amit az m1 és a Duna World is élőben fog közvetíteni. Remek támogatókra találtunk és Náray Tamás is segíteni fogja majd a világversenyre kijutó lányt gyönyörű nemzeti ruhakölteményével – tette hozzá Sarka Kata.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.