Magyar Bálint lesz Tarlós kihívója?

baloldal
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 02. 10:00
A volt SZDSZ-es miniszter, Magyar Bálint neve is fölmerült lehetséges ellenzéki főpolgármester-jelöltként. A három nagy párt közül kettő is támogatná, de információink szerint az Együtt nem örül neki. Magyar még nem reagált.
Bors

Újabb nevet dobtak be az ellenzéki főpolgármester-jelölt kapcsán. Mint ismert: a három nagy ellenzéki párt közös főpolgármester-jelöltet szeretne indítani Tarlós István ellen. A legutóbbi hírek szerint ő nem más lenne, mint Magyar Bálint.

Először a Népszava dobta be a nevét, de több forrásból is megerősítették, hogy fölmerült az egykori SZDSZ-es politikus jelöltsége. Kerestük az érintettet, de nem sikerült elérnünk, és Magyar egyelőre máshol sem reagált a hírekre, pedig a Facebook-oldalán is többen érdeklődtek nála.

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője a Borsnak elmondta: csak akkor szeretnének jelöltekről beszélni, ha már megvan a végleges kinevezett. Addig nem kommentálnák a híreket és a különböző neveket.

– A fő kérdés persze ilyenkor az, hogy az érintett mit szól a hírhez, addig, amíg az illető nem jelenti ki, hogy vállalja, addig felesleges a pártoknak nyilatkozni róla. Reméljük, minél előbb sikerül lezárni az egyeztetéseket, és a nyár közepére lesz közös ellenzéki jelölt – mondta Budai.

Hasonló véleményen volt Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője is. – A párt nem változtatott álláspontján, azaz amíg nem történik meg a közös megegyezés és a hivatalos jelölt bejelentése, addig semmilyen castingot, hírt és egyetlen fölmerült nevet sem kívánunk kommentálni – üzente Gréczy.

Információink szerint Magyart egyedül az Együtt-PM nem támogatná. Szigetvári Viktor, a párt társelnöke úgy nyilatkozott: nekik más személyi javaslatuk van.

Igazi túlélő

Magyar Bálint a rendszerváltás utáni politikai éra meghatározó alakja. Három kormányban is betöltötte az oktatási miniszteri posztot, előbb a Horn-, majd a Medgyessy-, aztán 2006-ig az első Gyurcsány-kormányban is.

Húsz évig volt országgyűlési képviselő az SZDSZ színeiben, a pártból azonban annak széthullása előtt kilépett. A 2010-es választások után a háttérbe húzódott. Komoly botrány robbant ki körü­lötte 2005-ben, amikor az úgynevezett Mucuska-ügy kapcsán kiderült, hogy a gyanú szerint összeszűrte a levet a minisztérium egyik munkatársával, aki feltehetően román kém volt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.