Kereskedők miatt nőnek a magyar piaci árak

piac
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 16. 12:30
Jelentősen csökkentek az élelmiszerárak a tavalyihoz képest a Központi Statisztikai Hivatal szerint. A vásárlók azonban nem így érzik, szerintük legfeljebb nem nőttek, volt, aminek emelkedett is. A termelők szerint a hasznot a kereskedők teszik zsebre.
zatkalik, Huszti

Mindenütt azt mondják, hogy jó az időjárás, szép a termés, de mégsem csökkennek az árak! – panaszolja a piacok közönsége. Pedig a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai azt mutatják, hogy kevesebbet kell fizetni az élelmiszerekért. Honnan ered ez az ellentmondás?

2014 májusában a mezőgazdasági termelői árak 9,2 százalékkal mérséklődtek az előző év azonos időszakához képest – jelentette ki a KSH adataira hivatkozva tegnap reggel a Kossuth Rádióban Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutató Intézet főigazgatója. Közölte: a növényi termékek ára, amiben benne vannak a gabonafélék is, 15 százalékkal csökkent, a zöldségféléké 9, a gyümölcsféléké 8,3 százalékkal, a krumplié egyötödével, a zöldbabé 40, a hagyma pedig 14 százalékkal. Olcsóbb a paradicsom és a paprika is.

– Dehogy olcsóbb! – legyint Vadas Veronika, aki gyerme­keivel, Miksával és Gyurikával vásárol a fővárosi Fény utcai piacon. – Nekem az az érzésem, hogy ha minimálisan is, de minden drágább. Nagy a szórás, muszáj rendesen körülnézni. Az őstermelők jelentősen emeltek az áraikon, és a kemény mag sem enged. A cseresznye és a sárgabarack is olcsóbb volt tavaly, amikor eltettem télire. Talán a krumpli és a hagyma ára maradt változatlan.

A veszprémi piacon barackot és meggyet válogat egy hölgy. Erősítgeti: piacnapokon mindig feljebb srófolják az árakat.

– Jobban járok, ha visszajövök pár nappal később. A kereskedők minden lehetőséget kihasználnak arra, hogy még többet keressenek. Nem számít, mi a felvásárlási ár, ha aztán a kofa benyeli a hasznot – mérgelődik, de nevét, arcát nem adja a véleményéhez.

Németh Gyula nem ilyen szégyellős.

– Tapasztaltam, hogy az árusnak telefonált a főnöke, hogy a barackot adja egy százassal többért, mert kevés van. Az árak napról napra változnak, a kereskedők azt nézik, hogy el is fogyjon a portéka, de a lehető legtöbb pénzért. A zöldbab kimondottan drágább lett, a vöröshagyma is egy kicsivel. Talán a krumpli nem változott, de a petrezselyemgyökeret még mindig szálanként kínálják, és úgy drága.

A kereskedők viszont váltig állítják, hogy idén nem nőttek, sőt valamelyest csökkentek az árak. Ambrus Zsuzsa az őszibarackot csak kétszázhatvanért kínálja, úgy véli, ez nem sok érte. – Nagyjából ugyanannyiba kerül minden, mint tavaly. Sok barackot levert a jég, de annak ellenére, hogy kevesebb a termés, mi nem emeltük az árát. Viszont lejjebb már nem fog menni – jósolja.

A Magyar Zöldség-Gyümölcs Terméktanács elnöke szerint ez a mostani egy viszonylag kedvező év, jó minőségű, közepes mennyiségű terméssel. – A kereslet és a kínálat határozza meg az árképzést. Az árakat letöri, ha több az áru – magyarázza Mártonffy Béla.

Egy jászsági termelő szerint idén hagymából is, krumpliból is a dupláját vetették a tavalyinak. Ő jövő héten kezdi fölszedni a balatoni rózsakrumplit, és már annak örül, ha hatvan forintot kap kilójáért – a piacon viszont a duplájáért fogja majd viszontlátni az áruját.

– Jó volt az időjárás, napsütés, eső akkor jött, amikor kellett. De ennek okán sok a termés, hétszáz mázsát várok hektáronként, ez pedig leveri az árat. Szóval ha rossz a termés, azért járunk pórul, ha meg jó, akkor azért adnak érte kevesebbet.

Egy hagymafelvásárló szerint a felvásárlási árak valóban csökkentek: tavaly száz forint volt a hagyma és a krumpli is, idén kilencven, de például a Dorozsmai nagybani piacon már 80 forintért is meg lehet kapni. Csakhogy a kiskereskedők is ragaszkodnak a maguk hasznához, így lesz belőle 120–140 forint, mire eljut a vásárlóhoz.

Vidéken sem olcsóbb

Jobban tükrözi a valóságot, ha a termékek piaci átlagárát hasonlítjuk össze, és nem a termelői árat. Eszerint a krumpli, a sárgarépa, a paradicsom, a paprika ára csak minimálisan csökkent. Jelentősebb, 10 százalék körüli a csökkenés az uborkánál, a fejes káposztánál, a petrezselyemgyökér ára viszont tíz százalékkal nőtt.

A Bors bevásárlókosarát is összehasonlítottuk egy tavalyi júliusi héttel: a krumpli és a hagyma áránál láttunk jelentős csökkenést. Ezek viszont a nagy áruházláncok árai.

A piacokon azt tapasztaltuk, hogy az egyes standok között nagy az árkülönbség az áru mérete és minősége alapján. Tegnap a piacokon a következő árakat találtuk:

termék / Bp. Fény utca / Veszprém

paradicsom 398-498 450–500
zöldpaprika 199-398 250–350
vöröshagyma 198-250 250–280
újburgonya 168-199 80-300
sárgabarack 380-980 290–350
görögdinnye 170-200 200
meggy 290- 498 200–300
nektarin 198-298 350–380
szilva 149-198 200–220
őszibarack 260-780 280–400 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.