Kegyetlen dolog történt a vakmerő kötéltáncossal

Kína
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 03. 14:30
Legyőzte a hegy, de nem búsul. Freddy Nock nem tudott végig egyensúlyozni a világ leghosszabb kötélpályáján. De legalább megpróbálta – már másodszor.
Bors

Több száz méteres magasságban kifüggesztetett drótkötélpályákon, biztosítókötél nélkül, kezében egy egyensúlyozópóznával, néha pedig anélkül játszik életével egy svájci kötéltáncos.

Freddy Nockot csak a magashegyi drótkötelek királyának tartják, és nevét igazolva néhány napja a világ egyik leghosszabb magashegyi siklójának kötelén próbált meg átegyensúlyozni. A 7,2 kilométer hosszú Tianmen-hegy két pontja közé kifüggesztett kábel azonban, csakúgy mint 2010-ben, ismét megoldhatatlan feladat elé állította.

Ezúttal 420 méternyi mászás után döntött úgy, hogy visszafordul, mert félő volt, hogy a mélybe zuhan.

– Túlságosan meredek a kötél, emiatt állandóan lecsúszott a lábam, ezért a küzdelmet végül fel kellett adnom, mert egyszerűen nem tudtam rendesen haladni. Azt hiszem, le kell tennem erről a rekorddöntésről, mert a Tianmen-hegy már másodszor fogott ki rajtam – nyilatkozta sikertelen rekordkísérlete után a férfi.

Freddy Nock azonban nem szomorkodik, hiszen még mindig ő tette meg a leghosszabb távolságot folyamatosan emelkedő kötélpályán, valamint a legmagasabban fekvő, a lefelé lejtő, és a leghosszabb víz feletti kötélpályás egyensúlyozás rekordja is az övé. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.