Egyedülálló élményt hozott össze London lakóinak és turistáinak két brit jótékonysági szervezet. A National Literacy Trust és a Wild In Art csoport ugyanis ötven egyedi dizájnnal ellátott padot helyezett el a brit főváros több kerületében is. Ezek a padok könyvalakot formáznak, és a felületükön népszerű felnőtt- és gyermekregények szereplői elevenednek meg.
A könyvpadok többek között Ralph Steadman képregényrajzoló és grafikus keze munkáját dicsérik, aki a szervezet felkérésére Paddington mackót, Mary Poppinst, Sherlock Holmest és James Bondot is elkészítette az egyedi ülőalkalmatosságokra.
A könyvpadok London igen gazdag irodalmi örökségét hivatottak szimbolizálni, és a hírek szerint máris nagy népszerűségnek örvendenek. London négy kerületében, Bloomsburyben, Greenwichben, Riverside-on és a Cityben egészen szeptember közepéig bárki kipróbálhatja, milyen érzés egy könyv közepébe beülni. Akiknek pedig még ez sem elég, októberben akár licitálhatnak is a nem mindennapi padokra, mert az összes darabot elárverezik egy jótékonysági aukció keretében.
Egy hétvégi londoni kiruccanás ma már nem luxuskiadás, hiszen a fapados légitársaságok jóvoltából 20-25 ezer forintért megváltható a repülőjegy oda és vissza. Igaz, sokak szerint néhány nap kevés a brit fővárosra, de még e rövid idő alatt is felfedezhet az ember ismeretlen gyöngyszemeket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.