Friss: tojáscsata tört ki a Szabadság téren

Szabadság tér
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 20. 15:15
Tojásdobálás, verekedés, kordonok, rendőri biztosítás, tüntetés – elszabadultak az indulatok a Szabadság téren azok után, hogy az éjjel, titokban felállították a német megszállás áldozatainak emlékművét.
H. Á.

Szabálysértési eljárás indulhat az ellen a férfi ellen, aki tojással dobálta meg az éjjel felállított német megszállási emlékművet a Szabadság téren.

– Holnap kell bemennem a VIII. kerületi kapitányságra, mert ott folyik majd az eljárás nem itt, az V. kerületben. Most csak az adataimat vették fel – válaszolta a BorsOnline kérdésére Takács József, aki „mutatványát” többször is megismételte: jutott a tojásból Gabriel arkangyalnak és a birodalmi sasnak is.

Nem ez volt az egyetlen atrocitás a téren: verekedés, lökdösődés alakult ugyanis ki 11 óra körül a szobor előtt. Úgy tudjuk, a közeli Hazatérés templomból, a vasárnapi miséről kijövő két ember keveredett szóváltásba az emlékmű ellen tiltakozókkal. Előbbiek számon kérték, hogy miért nem inkább a gázai övezet palesztin áldozataival és az „izraeli terrorral” foglalkoznak a jelen lévők.

– Akkor öntött el a méreg, amikor azt mondták, hogy mit keresek én itt, ez nem az én hazám – mondta Fried Joszef, akit ezután barátai fogtak le, nehogy bántalmazza a templomból jövőket. Dulakodás, lökdösődés alakult ki a tömegben, végül a helyszínen lévő Készenléti Rendőrség egységei teremtettek rendet. – Elkérték az adataimat, hogy ha előkerül a két provokátor, értesíteni tudjanak, hogy feljelentést tehessek ellenük – mondta Fried.

Mint ismert, az éjjel teljesen váratlanul felállították a Szabadság téren a „német megszállás áldozatainak” emlékművét. Rögtön tiltakozó csoportok jelentek meg a helyszínen, amit azóta is nagy erőkkel biztosít a rendőrség.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.